A demokratikus ellenzéknek az elmúlt több mint három év nagyon sokba kerülhet – írja a Szuverén.hu-n megjelent elemzésében Böcskei Balázs politológus, az Intézet a Demokratikus Alternatíváért (IDEA) vezetője. Szerinte ezen az oldalon a politikai következetességnek néha nagyítóval is alig látni nyomát, ráadásul átköltöztették a köztársaságot az utcáról a Fészbukra - nagy szolgálatot téve ezzel a Fidesznek. Ennél is nagyobb bajnak tartja, hogy az érdemi innovációt mulasztották el.

Politikai „nyelvroncsolás”

Az elemző úgy látja, inkább a politikai „nyelvroncsolás” folyik, s idéz a magát „jónak”, kulturáltnak és európainak tartó oldal mindennapos fordulataiból: rohadék rendszer, csávókáim, diktátor, velejéig rohadt rendszer, alávaló, talpnyaló, gyáva, förmedvény, mocskolódás, tahófrakció, idióta gazdaságpolitika.

Hozzáteszi ugyanakkor, hogy csak az utóbbi két nap alatt a jobboldal lerongyolódott alakoknak minősítette az ellenzéket, szánalmas vergődésről beszélt, s a bukott, barbár, legalja, hazug, gátlástalan jelzőket használta.

A politikai „nyelvroncsolás” árnyékában a felek innovációs küzdelmeket és narratívaversenyt is vívnak – állítja Böcskei. Bár szerinte ez pszeudoharc, mert az ellenzéknek egyelőre csupán annyi narratívája van, hogy „Orbán el”.

A másik oldal ennél komplexebb. Kezdetben a politikai jobboldal a szuverenitásért folytatott szabadságharcból éppúgy, mint az Orbán Viktor tévedhetetlenségébe vetett hitéből építkezett, hogy aztán ezekhez illesztette a rezsicsökkentést.

Erre az érzelmekkel is telített folyamatra az ellenzék válasza ma nem több mint az összefogás hangoztatása – véli a szerző. E szándék látványosan kifejezésre juthat október 23-án, de ha a felek őszintén tükörbe néznek, tudhatják: amennyiben külön-külön nagyobbak lennének, fel sem merülne a közös ünneplés dolga – fogalmaz Böcskei. Ha ugyanis az összefogásra ítélt választási rendszerben egy erős MSZP, egy erős Együtt 2014–PM és egy erős DK külön ünnepelne, attól szerinte ellenzéki világok és stratégiák nem dőlnének össze.

Együtt ünnepelnek, mert külön-külön túl gyengék?

Ma azért tudnak együtt ünnepelni – állítja –, mert mindegyik a maga módján gyenge, kisebb, mint azt a saját indulásakor gondolta. Jelen szakaszban így tulajdonképpen nincs verseny közöttük. Így lett kevesebb mint hét hónappal a választások előtt az egyetlen ellenzéki narratíva és innováció az összefogás – legalábbis egyelőre.

Nem így akarták a felek, erősebbek kívántak ők lenni, de – túl az önhibákon – ki látta előre tavaly ilyenkor, hogy rezsiharc lesz, hogy a pedagógus-bértábla mozogni kezd, a korrupcióra az évtizedek alatt teljesen immúnis lett a társadalom (hiába a Közgép sikereinek kommunikálása), hogy Fekete György és a Műcsarnok ügye még mindig sokadlagos az emberek szemében? – teszi fel a kérdést a politológus. De ha október 23-a után is ennyi marad, nem lesz kormányváltás.

Már eldőlt, hogy október 23-án Gyurcsány, Bajnai és Mesterházy közösen szólal fel. Eldőlt, és akinek ez nem tetszik, most már nem tud ellene kardozni – írja Böcskei. Ami még kérdés, az a beszédek tartalma: képes lesz-e az ellenzék túllépni a politikai „nyelvroncsoláson” és az Orbán-fóbián, s a politikusok képesek lesznek-e olyan tartalomgazdag, narratívaképző beszédekkel előállni, amelyek egyrészt túllépnek az összefogáson mint az egyetlen politikai innováción, másrészt nem hozzák egymást kellemetlen helyzetbe.

Akik most kiállnak, több hónapon át ajtót csapkodtak egymásra: politikai különállásuk megmutatkozik múltértelmezésükben, közpolitikai gondolkodásukban, akárcsak jövőbeli elképzeléseikben.

Míg az egyik nem akar kiegyezni a jobboldallal, addig a másik már egy posztorbáni Fideszt vizionál, és egy vele alkotott politikai közösséget. Böcskei szerint az a feladat, hogy egymásra figyelve úgy íródjanak a beszédek, hogy először megértik a másikat. Ellenzéki oldalról ez lesz az egyetlen és legnagyobb kihívása október 23-ának.

Az „Orbán el” már kevés lesz

Szerinte a megszólalók versenyezni is fognak egymással, de a kérdés, hogy ennek eszköze saját erősségük hangoztatása vagy a másik gyengeségére – akár közvetett módon – történő rámutatás lesz. A felszólalóknak azt is tudniuk kell – teszi hozzá –, hogy ma a pártválasztóknak csak kisebb része látja úgy a világot, ahogyan ők azt leírják.

Ők egyelőre tehát nem az ország, hanem az ellenzék szónokai, s ezúttal nem a lakossági fórumra járókat kell újra meggyőzniük. Ugyanakkor olyan beszédet kell tartaniuk, amely után a feleknek nem kell elhatárolódniuk egymástól, nem kell magyarázkodniuk. A felszólalóknak emellett saját politikai profiljuknak megfelelő szónoklattal kell kiállniuk, azaz nem az „Orbán el” fordulatot ismételgető szöveget kellene elmondaniuk – figyelmeztet az elemző.

Aki balközép-centrista, és a remény politikáját hirdeti, az mutassa fel utóbbi megvalósulásának bizonyosságát, ne csak centrista legyen, hanem balközép is. Aki hagyományos baloldali, az ennek megfelelően beszéljen, de a posztkádári és posztkommunista hajlamait hagyja otthon. Aki pedig bent akar lenni az összefogásban, az annak megfelelően szónokoljon, hogy a többieknek se okozzon gondot összefogni vele. Akinek pedig most ajándék lett, hogy egyáltalán felléphet arra a színpadra, mindenféle politikai munka és racionalitás nélkül, az úgy gondolkodjon, ahogy azok gondolkodtak, akik meghívták – javasolja Böcskei.

S leginkább mindenki arra a bizonytalan tömbre gondoljon – emeli ki –, amelynek majd Selmeczi Gabriella azt üzeni: „összeállt a régi világ.” A beszédek rájuk irányuljanak, rájuk figyeljenek, ne a gőzerővel mozgósított összefogás-pártiakra.

Ha viszont a szereplők nem tudnak a politikai „nyelvroncsolás” hívogató, a politikai közösségre rendkívül káros világából kilépni, úgy mindegy, hogy közösen vagy külön ünnepelnek, mert akkor megint az „instant” Fidesz-szóvivők nyernek – véli a politológus.

Az ellenzéknek el kell tudnia mondani – beszédekben akár már október 23-án –, miért szavazzanak egyik vagy másik pártjára, milyen lesz, lehet a 2014 utáni Magyarország, milyen garanciákat tud felmutatni arra, hogy nem térnek vissza a problémás múlt sötét árnyékai. Böcskei szerint az „Orbán el” nem narratíva csak egy beszéd első vagy középső bekezdésének eleme lehet, nem pedig az utolsó. A szavazatszerzést az szolgálná – mutat rá az elemző –, hogy ne a már összefogás-pártiakhoz szóljanak szóljon, hanem azokhoz, akik tényleg korszakváltást akarnak Magyarországon, és akik maguktól nem fognak „csak úgy” aktívak választóvá válni.