Lépfene Jászladányban, zárlat egy helyi gazdánál

Valószínűleg lépfenével fertőzött állatokra bukkantak Jászladányban, egy gazdánál emiatt helyi zárlatot rendeltek el. A polgármester szerint az antrax miatt senki nem került kórházba.

Lépfenét okozó baktériumot mutatott ki egy laboratóriumi vizsgálat egy jászladányi állattartónál, akinél helyi zárlatot, forgalmi korlátozást rendeltek el és a fagyasztójában talált húst elkobozták. A településen vasárnap polgárőrök, önkormányzati dolgozók, közmunkások jártak házról házra, hogy tájékoztassanak mindenkit a kórokozó megjelenéséről – írta hétfői számában az Új Néplap.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: a spórás baktérium három úton kerülhet az emberi szervezetbe, belégzéssel, bőrsérüléssel vagy a fertőzött hús elfogyasztásával. A baktérium gyulladást okoz, ami antibiotikummal gyógyítható, de súlyos esetben halálhoz is vezethet. Tünetei bőrelváltozás, láz és hasmenés. A kórokozó emberről emberre azonban nem terjed tovább.

Drávucz Katalin polgármester a lapnak elmondta: a feltételezhetően fertőzött állatokat a szakemberek beoltották, azokat egyelőre nem lehet közterületen legeltetni. Az elöljáró cáfolta azt a híresztelést, hogy az antrax miatt bárki kórházba került volna.

Az ügyben a megyei kormányhivatal hétfőre ígért tájékoztatást – áll az Új Néplapban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.