Lenhardt Balázs távozik a Jobbik frakciójából

Lenhardt Balázs országgyűlési képviselő szerdán kilépett a Jobbik parlamenti frakciójából, és a jövőben független képviselőként folytatja munkáját – tájékoztatta az ellenzéki párt az MTI-t. A képviselő az MTI-nek nyilatkozva a történteket egyebek között azzal hozta összefüggésbe, hogy múlt héten feljelentette Szegedi Csanádot.

A Jobbik közleménye szerint "a távozás indoka a képviselő és pártvezetés közötti bizalmi viszony megromlása, valamint a Jobbik közép- és hosszú távú jövőjével kapcsolatos kibékíthetetlen stratégiai nézetkülönbség". Az így megüresedett Országgyűlés jegyzője tisztség betöltéséről a frakcióvezetés a hét második felében dönt.

Lenhardt Balázs az MTI-nek későbbre ígért részletes tájékoztatást, annyit azonban elárult, hogy a Jobbik szerdai frakcióülése után egyértelművé vált számára: "a jelenlegi keretek között a mostani frakcióval a nemzeti radikalizmus ügyét képtelenség előmozdítani".

Hozzátette: "a bizalom megingásában közrejátszott az alapvető nézetkülönbség mellett az is", hogy múlt héten befolyással üzérkedés és hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tett Szegedi Csanád, a pártból korábban kizárt politikus ellen.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.