Lengyel Zoltán újabb pártot kereshet magának

Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt (FKNP) megvonta bizalmát Lengyel Zoltán országgyűlési képviselőtől és felkérte, hogy lépjen ki a pártból, az országos elnökség erről szombati rendkívüli ülésén döntött.

Molnár László országos elnök az MTI-nek elmondta: az ülésen 4:1 arányú határozat alapján vonták meg a bizalmat Lengyel Zoltántól. "Lengyel Zoltán politikai tevékenysége és magatartása az FKNP számára vállalhatatlan" - fogalmazott az országos elnök.

Ezért felszólítják az országgyűlési képviselőt, hogy a párt jelvényét ne használja és tartózkodjék mindenfajta nyilatkozat megtételétől a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpárt nevében. Egyúttal az országos elnökség felkéri őt, hogy lépjen ki a párt tagjainak sorából.

Molnár László elmondta: a párt kifogásolta, hogy Lengyel Zoltán kedden a Parlamentben megszavazta a 13. havi nyugdíj részleges elvonását, erről azonban az elnökséggel nem egyeztetett.

Lengyel Zoltán 2007. augusztus 16-án lépett ki a Fidesz frakcióból és függetlenként folytatta munkáját a Parlamentben. Majd ezt követően, 2008. október 13-án belépett az MDF-frakcióba.

Az idén szeptember 12-én jelentették be, hogy Lengyel Zoltán kisgazda színekben folytatja a parlamenti munkát. A politikus akkor azt mondta, hogy a Független Kisgazda-, Nemzeti Egységpártot akarja képviselni az Országgyűlésben.

A Független Kisgazda Nemzeti Egységpárt 2005-ben alakult, elnöke Molnár László, főtitkára pedig Atyánszky György, mindketten a Torgyán József vezette Független Kisgazda-, Földmunkás- és Polgári Párt (FKGP) színeiben jutottak be 1998-ban az Országgyűlésbe, később pedig független képviselők lettek.

Lengyel Zoltán vezényel
Lengyel Zoltán vezényel
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.