Lengyel László: Csalódásban jók vagyunk
„Ott minden gondolkodót kopaszra nyírnak, hogy a többieket figyelmeztessék. Senki sem megy a közelükbe. Gondolkodóval érintkezni nagy szerencsétlenséget jelent. A kopaszok is kerülik egymást. Ők is osztják a közhiedelmet. Olyan kunyhókban élnek, mint régen a pestisesek. De a hajuk szerencsét hoz, azért veszekszenek az emberek” – jegyzi fel ’68-ban Elias Canetti.
Az állam nevű káoszt kizárólag Übü király személye tartja össze. Rendszerének lényege, hogy rendszertelen. Nincs múltja. Nincs jövője. Jelene van. Rendkívüli állapota. Minden úgy ideiglenes, hogy végleges. Minden úgy végleges, hogy ideiglenes. Alkotmánya örök életű. Alkotmánya megszületése pillanatában halott. Forradalmi alaptörvény forradalom és törvényesség nélkül.
Nincs politikai, jogi, társadalmi célszerűsége. Az eredeti szándék régen elfeledett. Minden hatalompolitika, még sincs belőle hatalompolitikai haszon. Nem szolgálja egyetlen nagy társadalmi csoport, választói közösség érdekeit. Látszólag a tekintély társadalmát szolgálja, valójában a tekintélyt rombolja: jog, állam, szabály, tudás, tapasztalat, szokás karneváli ruhát öltenek. Egy megálló csak a szimbolikus politizálás sivatagi útján. Trianon-emlékmű, Médiaháború-emlékkő, Kultúrharc-domb, Alkotmány-Laokoón-csoport.
Übü alkotmányoz. Főszolga az alkotmánnyal be. Alszolga a bilivel ki. A nép fejére önti. Szahaar. Az alaptörvény történelmen és jogon kívül helyezi mindazt, ami 1944. március 19-e és 1990 márciusa között történt. Önkényuralom. A magyar nép és nemzet nem felelős 1944 és 1990 között semmiért. Föld, gyár, ház tulajdona ’44 és ’90 között törvénytelen hatalmak kezébe került: alkotmányosan követelik, követeljük vissza. Minden ekkori szerződés vitatható és vitatandó. Isten, magyar, nemzet, mi – ki az a mi, kopogtatunk a jövő kapuján: itt vagyunk. Hol? Hányban? Magyar őshaza? Vérszerződés?
Az alkotmány szelleme ott lopózkodik éjszakánként a parlamenti folyosón. Ijesztget. Véget vet a világnézeti semlegességnek. A politikai közösség kollektivista eszméjét hirdeti a szabadságjogokkal szemben. A népítélet és az önvédelem elvét az egyetemes jogi normák ellenében. A történelmi események hordozói népek és nemzetek – etnikai kollektívák. Élet-halál harc folyik közöttük a szuverenitásért Közép-Európában, Európában és a világban. Minden eddigi társadalmak története a nemzetek harcának története. A világtörténelem kulcsa a nemzeti kérdés. Adott nép, nemzet erejét, önfenntartó ösztönét bizonyítja évszázados, akár évezredes harca a fennmaradásért. A nemzetfenntartás legfontosabb eszköze a nemzetállam. Az egyént, szabadságait és jogait e nemzetállami közösségi céloknak kell alávetni. A nemzetállam se belülről, se kívülről nem korlátozható. Feladata a nemzet erejének összpontosítása, egyesítése, hogy megállja helyét a nemzetek versenyében. Nemzetünk és népünk természetes tere a Kárpát-medence, célunk e tér politikai, gazdasági és kulturális betöltése és irányítása. Kakas kukorít: kelj föl, nap! A nap alázatosan szedelőzködik, és elkullog nyugat felé.
A nemzet a történelmi harc következtében szükséghelyzetben van. Erejét bizonyítja, hogy képes volt a kétharmados többség megteremtésére. Lehetőséget adott a nemzet vezetőjének arra, hogy fölismerje a szükségállapot természetét. A nemzet, az állam vezetője élve a fölhatalmazással kiiktatta, legyőzte a kormánya elé tornyosuló akadályokat. A belső akadályokat, így az Alkotmánybíróságot, a bíróságokat mint önálló hatalmi ágakat, az Állami Számvevőszéket, a Költségvetési Tanácsot mint ellenőrző szervezeteket, az önkormányzatokat mint autonóm intézményeket. Szavakban visszaszorította a külső szuverenitást csökkentő intézményeket, így az Európai Uniót, a Nemzetközi Valutaalapot, az Európai Központi Bankot. Gratulálok. Ön jutalomutat nyert a Káma és a Volga mellé, a Magyar Őshazába.
Megállapodási vagy megtorlási kényszer
„Egy olyan ország, ahol csak hátrálnak az emberek, hogy soha ne veszítsék egymást szem elől. Egy olyan ország, ahol mindenki hátat fordít mindenkinek: félnek egymás tekintetétől” – írja Canetti. Az alkotmányozás kényszerpályára helyezte a magyar politikát. Nem stabilizálja, nem konszolidálja a rendszert, hanem szétzilálja. A média- és a kultúrharc mellett itt az alkotmányharc. Ha eddig nem sikerült volna összeveszni az elitcsoportok mindegyikével, most sikerül. Ha eredeti célja egy új köztársaság volt, vagy a Horthy- és a Kádár-kor után az Orbán-korszak megalapítása, most már nem ez a cél. Üzenet a jövőnek, lábnyom hátrahagyása – túlélés. Az orbáni alkotmány nem rendszerépítő, hanem túlélő alkotmány. Nem négy-, nyolc-, tizenkét éves új rezsimet állít elő, hanem a bukás esetére biztosítja be magát. Ha ’89-ben az Ellenzéki Kerekasztal azért kényszerített annyi mindent a kétharmados szabályozásba, hogy a régi rezsim ne tudjon ellenzék nélkül kormányozni, most az orbáni ancien régime állít be egy kétharmados rendszert, hogy bukása után ne lehessen nélküle meglenni. Az új alaptörvénnyel senki se tud kormányozni, költségvetést összerakni, döntéseket hozni, ha nincs mindent megszavazó kétharmada.
És vajon lesz-e ilyennek birtokában Orbán 2012-ben? És kinek lesz kétharmada 2014-ben? Senkinek. Übü örök kormányzásra ítélve. Bukása után az alaptörvény csak fölösleges papiros.
Mi lesz azután? Bosszúálló választás? Lesz itt sérelem éppen elég. Az út, amelyre az Orbán-kormány lépett, nem vezet sehová. Nem az alaptörvény, nem a médiatörvény, hanem az elbocsátások és a munkanélküliség, a csökkenő bérek és az elvett ruhapénz, a bezárt óvoda, iskola, kórház. A reménytelen jövő a gyerekek és unokák számára. Vannak és lesznek megcsalatottak. Mocsárban hagyottak. Kisemberek és még kisebbek. Megalázottak és megszomorítottak. Lesz itt gyilkos düh. Plebejus indulat az új, Fidesz-patríciusok ellen. Láttam a népszerű Kádárt elhagyatva, Antallt politikailag is megrokkanva, Hornt összeomolva. Ez a nép nemcsak Gyurcsányban tud csalódni, hanem Orbánban is. Csalódásban jók vagyunk.
Az alaptörvény rugalmatlan és nem, vagy csak komoly nehézségek árán módosítható. Ebből két kiút létezik: az alaptörvény és a hozzá kapcsolódó törvények kiiktatása egyetlen népszavazási aktussal. Vagy a társadalmi szerződés, a demokratikus konszolidáció.
Kiszavazzák a Fideszt a hatalomból, és az új hatalom eltörli az alaptörvényt egyetlen népszavazással. Lesz megtorlás, visszavágás – a jelenlegi politikai kultúra folytatása. Mi vagyunk a többség, ti a kisebbség. Örüljetek, hogy éltek. Forduljatok védelemért a sajátjaitokhoz, a ti jogintézményeitekhez: a ti jogelveitek szerint fogunk letartóztatni, kirúgni, eltiporni titeket. Népítélet kell? Olyan ország ez, ahol zászlóként lógatják ki az ablakon a csőcseléket. Most megtanuljátok, hogyan mulat a nép. Majd alkotmányozni kezd, és folyik tovább minden… Fél ország, negyedország kushad, morog, fél, sziszeg, nem akar Nagy és Modern Európai Köztársaságot, Haladást, Modernizációt. Engedjék haza a mamához. Hagyják békén. Bal-jobb, bal-jobb, menetelünk tovább egymás ellenében.
De demokratikus kiegyezést, társadalmi-politikai megállapodást is kikényszeríthet az újjáépítés kényszere. Kerekasztal-tárgyalásokat. Politikai kultúrát válthatunk. Először párbeszéd kezdődhet az alkotmányos jogintézmények szerepéről és felépítéséről. Levonhatjuk a tapasztalatokat a III. köztársaság alkotmányos működéséből. Ez 1989-es feladat. És végig kell gondolnunk közösen a magyar fenntartható gazdasági fejlődés pályáját, annak alkotmányos jogállami kereteit. Össze kell egyeztetni az eltérő, konzervatív, liberális, szocialista, zöldértékek és érdekek stratégiai minimumát az európai beilleszkedésben, az egészségügy, oktatás, közigazgatás, önkormányzatok, szociális hálózatok kérdéseiben.
Vedd észbe Montaigne szavait ál maid közepette. A néhai Olivier kancellár mondását idézi: „a franciák [magyarok] a cerkófmajmokhoz hasonlatosak, amelyek ágról ágra kapaszkodnak fölfelé egy fán, és meg sem állnak a legfölső ágig, ahonnan aztán a feneküket mutogatják”. E makogó, sikítozó, csapkodó csapatból teremtsd meg emelt fejű, gondolkodó, együttműködő emberek szabad társulását! „Modorom nyájasságát gyávaságnak és gyengeségnek nevezték; a hitet és a lelkiismeretet aggályoskodásnak és babonaságnak tartották; a nyíltságot és az elfogulatlanságot tolakodónak, meggondolatlannak és vakmerőnek. Minden rosszban van valami jó. Jó dolog romlott évszázadba születni; hiszen másokhoz képest olcsón látszhatunk erényesnek. Aki csak apagyilkos és szentségtörő, az manapság igen derék és becsületes ember.” Übü mosolyog. Szahaar.
