Lengyel László: A jövő befejeződött
A válságban elválik egymástól a nemzeti hitelesség és a nemzetközi bizalom. Nemzetek között, nemzetek felett azoknak van hitele, akik tartják magukat bizonyos nemzetközi szabályokhoz, sztenderdekhez, illetve rugalmasan alkalmazkodnak a megváltozott körülményekhez.
Az európai válságban mindenki elfogadja és elismeri, hogyha egy politikai erő – az adott ország kormánya vagy ellenzéke – a maga nemzeti érdekét követi. Az autonóm gazdaságpolitika igénye nem rontja az adott szereplő hitelességét. De a kisebb és nagyobb nemzetállamoktól, azok vezetőitől azt várják el, hogy válságkezelő tevékenységükkel járuljanak hozzá a nemzetközi válság kezeléséhez és ne rontsák a nemzetközi – az európai, vagy regionális – válság kezelésének esélyeit.
Lehet az adott rendszeren belül hiteles eltérő – heterodox – politikát folytatni, de nem lehet a válságkezelő rendszerrel szemben egy másik – nemzeti vagy regionális – rendszer unortodox politikáját hitelesen képviselni. Így, drámai viták zajlanak, mondjuk, a német és a brit kormány válságkezelő politikája között, de mindkét fél tartózkodik attól, hogy magatartásával akadályozza a másik válságkezelését – írtam ennek a cikknek (csütörtökön nyomdába került, és szombaton az újságosoknál megjelent – A szerk.) papirosváltozatában. Tévedtem.
David Cameron megvétózta az európai szerződés módosítását, és ezzel megrendítette az eredeti tervet. Ám a 17 euró-övezeti ország és a hozzájuk csatlakozó 6 övezeten kívüli elfogadta a Merkozy-tervet, Svédország és Csehország pedig a parlamenti jóváhagyáshoz kötötte. Orbán először nemet mondott, majd ugyancsak a parlamenthez hátrált vissza.
Magyarország a sor végén
November közepe óta, az eurózóna szuverén államadósságaival szemben közvetlenül és a zónán kívüli EU országokkal szemben közvetve, „vevősztrájk” – buyers’ strike – alakult ki.
Az óriás amerikai nyugdíjpénztárak, biztosítók, befektetési alapok, a kínai, az arab szuverén gazdasági alapok nem, vagy magas felárral vettek európai állampapírokat, mert nem látták biztosítottnak az európai adósságok hosszú távú kezelését. Se olasz, se görög, se német, se francia papír nem, vagy csak hihetetlen felárral kell. A hitelminősítők a döntések kikényszerítésére leminősítést helyeztek kilátásba először az AAA minősítésű országokra, majd egész Európára.
Ebben a sorban, a láthatatlanul mégis látszó Magyarország csak egy a sor végén. Láthatatlan, mert a magyar gazdaság világgazdasági vagy európai gazdasági szempontból nem tényező. De látható, mert kormánya rendre megbolondul, kihívóan keresi az öngyilkos helyzeteket. A hitelminősítők inkább követik, mintsem megelőzik a piacokat.
Amikor a S&P fontolgatta, majd a Moody’s le is minősítette Magyarországot, csak a hónapok óta alakuló piaci véleményt erősítette meg.
A Merkozy-terv az európai fiskális unió megalapozásáról, a hiány-, adósságmutatók nem teljesítésének automatikus büntetéséről, illetve a Draghi-terv az Európai Központi Bank aktív szerepvállalásáról az európai adósság kezelésében átmenetileg megnyugtathatja a piacokat. Az EU szokása szerint fél sikert ért el. Az euró nem megy szét, de nem is működik új rendszerben. A piacok az egységes európai és amerikai állásfoglalás hírére elfogadták, hogy a Merkozy-terv és az EKB akciói nem elégségesek a válság megoldáshoz, de előrelépést jelentenek a korábbiakhoz képest.
A befektetők, a pénzintézetek és a meghatározó elemzők alighanem az EKB szerepének az amerikai FED mintájára történő átalakítását várták és várják – joggal. Ha az EKB nem válik igazi jegybankká, nem lesz a pénzügyi rendszer végső hitelezőjévé – lender of last resort –, akkor az államadósság-válság brutális likviditás-válsággal párosul. Európa már ma likviditási, pénzhiányos sivatagban szomjazik.
Az orbáni Magyarország a kiközösítés sorsára jut
Orbán öngyilkos lépése csak Magyarországnak és nem Európának ártott. Akár véglegesen nemet mondunk, akár csatlakozunk végül, az orbáni Magyarország a kiközösítés sorsára jut. Orbán világossá tette, hogy neki és kormányának nincs helye a kontinentális Európában. A piacok, az európai intézmények és nagyhatalmak azonnal megtaníthatják Magyarország kormányát, és sajnos az országot, hogy hol lakik az Úristen. Orbán a nemzeti elzárkózást, a mindenkivel szembeni hadiállapotot választotta.
Bourbon ő, nem tanul és nem felejt.
Magyarország két hete visszamenekült az IMF-hez. De a tárgyalás híre átmenetileg javíthatta ugyan a magyar pozíciókat, most mindezt leromboltuk. A magyar pozíciók sokkal inkább függenek az Európai Uniótól és az EKB-tól, mint az IMF-től.
Ha az Orbán-kormány nem csatlakozik az új EU-megállapodáshoz, akkor az IMF-EU-tárgyalások alighanem vagy meg sem indulnak, vagy gazdasági szükséghelyzetben mennek végbe. Ha vonakodva, de csatlakozunk, akkor az IMF-EU partnerek új és hiteles felet kérnek majd a tárgyalóasztalhoz.
Orbán a gyurcsányi úton
Nincs az a politikus és szakértő, aki ne tudná Washingtontól Brüsszelig, hogy Magyarországon mindenről Orbán Viktor dönt. Ha kedve van, kiegyezik, ha nincs kedve, nem. A kormányában és országában bevált, kussti és lábhoz vezényszavakat vágja oda a Valutaalapnak, az Európai Uniónak. Mindaddig, amíg pártja bizalmat szavaz neki, teheti. Teljes sebességgel halad a gyurcsányi úton: először tönkreteszi az országot a pártja bizalmával, majd tönkreteszi a pártját és politikai oldalát a csalódott országgal.
Gyurcsány bizalmat kapott 2006 őszétől 2009 tavaszáig a saját oldalától. Orbán bizalmat kapott 2010 nyarától – meddig? Akarja-e magát ugyanúgy tönkrezúzni a jobboldal a valóság falán, ahogy a baloldal tette? Vállalja-e az ország, városa, faluja, szakmája összeomlásában a részvételt? Szavazóit képviseli-e, vagy Orbán Viktort? A nemzetet vagy kormánya bukott politikáját?
Ilyen helyzetben, bármilyen előjelű kormány lesz, csak az IMF-EU tárgyalások keretében alakíthatja ki a ciklusra vonatkozó terveit, és lesz elfogadott hitelcsomagja, vagy elveszti kormányzási esélyeit.
Immár egyetlen jobboldali politikus, szakértő, sőt, választó se mondhatja, hogy nem érzi, valami végzetesen elromlott a hatalom gépezetében, ahogy nem mondhatta 2006 ősze után a baloldal sem. Ezt az országot bejuttatták a nulla-növekedés könyörtelen világába. Bizalmi válságba. Európai karanténba. Az unortodox politikának vége. A nemzeti szuverenitási politikának vége.
A jövő befejeződött.
A jobboldal kötelessége
A labda ma még a kétharmados jobboldal térfelén pattog. Nekik kell a jelenlegi hiteltelen és elfogadhatatlan fővezérük helyébe hiteles és kormányképes vezetőt találniuk. Nekik kell programot adniuk. Nekik kell tárgyalási pozíciót, platformot kialakítaniuk az EU-val és az IMF-fel. Nekik kell újabb készenléti – stand-by – hitelt kötniük, nekik kell helyesbített konvergencia-programot elfogadtatniuk. Nekik kell minőségi és gerinces szakértőket produkálniuk. Nekik kell párbeszédet indítaniuk. Nekik kell pártjukat és politikai oldalukat demokratizálniuk. Nekik kell a demokratikus, jogállami kormányzáshoz visszatalálniuk. Nekik kell igazat, csakis az igazat mondaniuk. Nekik kell visszariadniuk attól, hogy évekre, évtizedekre megrendítsék az oktatás, az önkormányzatok, az egészségügy, a nyugdíj rendszereit anélkül, hogy építő reformprogramjuk lenne. Nekik kell felnőtté válniuk.
Óriási lehetőséget kaptak 2010-ben, amelynek nagy részét Orbán elvesztegette, de a romokon ma még a jobboldalnak kell építkeznie. A helyzet kulcsa a Fidesz-képviselők kezében van. Nézzenek át a parlamenti patkó másik oldalára, és gondolkozzanak el azon, mi lesz azokkal, akik nem éltek a lehetőséggel. Akik nem emelték fel a fejüket. Akik nem erősítették meg a gerincüket. Akik jobban féltek a főnöküktől, mint az országtól. Csak az elsőnek nehéz, uraim!
Az ellenzék most bizonyíthatja megújulását és kormányzóképességét. Az IMF-EU tárgyalások nekik is szólnak. Nekik is, akár a független szakértői csoportoknak, alternatív javaslatokra kell képeseknek lenni: merre tovább 2012–2014 között? Mi az a fontos nemzeti program, amelyhez föl lehet és kell használni az IMF és az EU tárgyi és erkölcsi hitelét?
Adórendszer, devizahitelesek problémája, országos és budapesti tömegközlekedési rendszer (MÁV+BKV), önkormányzati működtetés és adósság, nyugdíjrendszer, egészségügyi rendszer, romafelzárkóztatási program – néhány a reformértékű változtatásra szoruló területek közül.
Januártól itt tárgyal(hat) a sorsunkat eldöntő nemzetközi delegáció. Ők nem találnak ki semmit, nekünk, magyaroknak, önmagunkért kell nemcsak kitalálnunk, de megvalósítható formában levezetnünk, hogy mit, mikor, hol és hogyan csinálunk.
Széchenyi tanácsa a Hitelben: „Csinosítsuk értelmünket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárinkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra s nézzük a világot – s emeljük hazánkat dicsőbb nemzetek sorába! De mind ezekrül, drága Olvasóm! mindaddig le kell mondanunk, sőt álmodnunk se szabad, míg szegénységünk, a tudatlanság, az előítéletek s balvélemények közt, valódi szolgaságban fogva tart bennünket. Pénzünk s valóságos tehetségünk pedig addig soha se lesz, míg a Hitel lábra nem áll hazánkban”.
