Lendvait, Kisst, Szekerest akarják a megyei elnökök

Főként Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét látnák szívesen pártelnökként a különböző megyék szocialista politikusai és küldöttei az MTI-hez eddig beérkezett 17 állásfoglalás alapján. A megyei elnökök csütörtök délben kezdődött megbeszélésén várhatóan arról is tárgyalnak, ki lehet közülük az, aki mögött fel tud sorakozni a párt.

A megyei elnökök legutóbbi, keddi megbeszélésük után azt hangsúlyozták, "a személyes érdekeknél és véleményeknél fontosabb a párttagok jogos elvárása, és a baloldali emberek közös érdeke, hogy minél hamarabb közös bizalmat élvező, erős vezetése legyen az MSZP-nek".

A megyei szervezetek többsége szerda este megbeszélést tartott a kialakult helyzetről, és megnevezték az általuk támogatható politikusokat is. Öt megye kifejezetten Lendvai Ildikót látná szívesen az MSZP élén. Három megyében Mesterházy Attila neve is felmerült.

Brúszel László, az MSZP Bács-Kiskun megyei szervezetének alelnöke az MTI-nek elmondta: nyílt jelölés keretében alkalmasnak tartják a pártelnöki tisztség betöltésére mind Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét.

A szabolcsi szocialisták is Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, és Szekeres Imrét támogatják, de végső döntésüket arról, hogy közülük kit javasolnak, szombaton hozzák meg. Azon az ülésen már részt vesz Veres János, a párt megyei elnöke, pénzügyminiszter - aki jelenleg külföldön tartózkodik -, Tukacs István és Juhász Ferenc országos elnökségi tag is, valamint a szabolcsi kongresszusi küldöttek.

Lendvai Ildikót támogatják az MSZP elnöki posztjára a Győr-Moson-Sopron megyei szocialisták - közölte Molnár Csaba, a párt megyei elnöke. A politikus elmondta: a szerda késő estébe nyúló kibővített elnökségi ülésen - ahol a megyei kongresszusi küldöttek is részt vettek - Lendvai Ildikó kapta a legtöbb szavazatot, második helyre Kiss Péter került.

A Borsod megyei szocialisták leginkább Lendvai Ildikó pártelnökké választását javasolják. Gúr Nándor, az MSZP Borsod-Abaúj-Zemplén megyei elnöke elmondta, négy politikust neveztek meg, aki szerintük alkalmas lehet az elnöki posztra: Lendvai Ildikót, Kiss Péter alelnököt, Szekeres Imre elnökhelyettest és Mesterházy Attila alelnököt. Közölte: a szimpátiaszavazáson a legtöbb voksot a frakcióvezető kapta, nála valamivel kevesebben voksoltak a kancelláriaminiszterre.

Nemény András, az MSZP vasi elnöke szerint a küldöttek Kiss Pétert és Lendvai Ildikót támogatják, mindkét jelöltet alkalmasnak tartják a pártelnöki posztra.

Botka László, az MSZP Csongrád megyei elnöke az MTV Nap-kelte című műsorában csütörtökön reggel elmondta: ők Kiss Pétert jelölik a pártelnöki funkcióra.

A Jász-Nagykun-Szolnok megyei egyeztetésen lezajlott szimpátiaszavazáson Szekeres Imre kapta a legtöbb szavazatot - közölte Iváncsik Imre megyei elnök az MTI-vel. A szavazáson Kiss Péter és Lendvai Ildikó is kapott voksokat, de a honvédelmi miniszter támogatottsága "kiemelkedő volt" - tette hozzá a politikus. A megyei pártelnök hangsúlyozta, a szerdai szolnoki pártesemény nem döntéshozó fórum volt, hiszen a kongresszuson az előterjesztett javaslatok közül a küldöttek fognak majd választani.

A Tolna megyei kibővített pártelnökség a jelölőbizottság számára három jelöltet - Lendvai Ildikót, Szekeres Imrét, és Kiss Pétert - javasol országos pártelnöknek, de közülük a megye túlnyomó többsége a frakcióvezetőt támogatja. Harangozó Tamás megyei elnök jelezte, a végleges döntést a megyei párt legfőbb döntéshozó szerve, a megyei küldöttgyűlés pénteki, soron kívüli ülésén - a tagság véleményének kikérése után - fogja meghozni.

Komárom-Esztergom megye MSZP küldötteinek többsége Lendvai Ildikó pártelnökké választását támogatja, de kapott jelölést Kiss Péter, Szekeres Imre és Mesterházy Attila is - mondta el az MTI-nek szerdán este a rendkívüli megyei küldöttgyűlés után Lukács Zoltán, a párt megyei elnöke.

Az MSZP Békés megyei szervezete úgy döntött: a jelölő bizottság számára szintén Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét javasolják - erről Varga Zoltán megyei elnök tájékoztatta közleményben az MTI-t.
Kiss Pétert és Lendvai Ildikót is támogatják lehetséges elnökjelöltként a Zala megyei szocialisták - közölte a szimpátiaszavazás eredményét Baracskai József megyei elnök szerda este az MTI-vel.

A Somogy megyei szocialisták Lendvai Ildikó jelenlegi frakcióvezetőt szeretnék pártelnöknek. Erről Kolber István, a párt megyei elnöke tájékoztatta szerda este az MTI-t az elnökség kongresszusi küldöttekkel kibővített csaknem háromórás, Kaposváron tartott ülését követően. Közölte: pártelnöknek Kiss Pétert, Lendvai Ildikót és Szekeres Imrét javasolják, de közülük "kimagasló többséggel" a frakcióvezető megválasztását támogatják.

Az MSZP baranyai küldöttei mind a négy lehetséges jelöltet alkalmasnak találják a pártelnöki posztra - közölte Fuchs Gábor, a párt megyei irodavezetője az MTI-vel csütörtökön. A küldöttek Lendvai Ildikót, Kiss Pétert, Szekeres Imrét és Mesterházy Attilát is támogatják.

A fővárosi szocialisták már kedden állást foglaltak. Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét is alkalmasnak tartják pártelnöknek, ezért azt javasolják, hogy mindhárman vegyenek részt a megmérettetésben.

Az MSZP Pest megyei küldöttcsoportja Lendvai Ildikót, Kiss Pétert és Szekeres Imrét is alkalmasnak találja az MSZP országos elnöki posztjának betöltésére - mondta az MTI-nek Szabó Imre megyei elnök. Hozzátette: a küldöttcsoport szerdai ülésén a három jelölt közül egyiket sem emelték ki mint legalkalmasabbat.

A hajdú-bihari szocialisták és a Fejér megyeiek is állást foglaltak a pártelnökjelölésről, de a neveket nem hozták nyilvánosságra. Oláh Lajos Hajdú-Bihar megyei pártelnök erről mindössze annyit mondott: a pártelnöki posztra - az eddig nyilvánosságot kapott politikusok mellett - más jelöltet is megneveztek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.