Lendvai újságíródíjat alapított

A borzalmas, ám gyönyörű pálya munkásainak: Paul Lendvai újságíródíjat alapított.

– Azért alapítottam újságírói díjat, mert bátorítani szeretném az igen nehéz körülmények között dolgozó magyar újságírókat, elsősorban arra, hogy fenntartsák a kritikai szellemet, ne engedjenek sem jobboldali, sem baloldali nyomásnak. A pályázatot 2012. augusztus 31-ig lehet beadni olyan cikkekkel, amelyek 2011. augusztusa és 2012. augusztusa között jelentek meg. A díj szerény jel, bátorítás – válaszolta kérdésünkre Paul Lendvai. A Bécsben élő író, publicista ezer eurós díjat alapított, amelyet évente osztanak majd ki hazai hírlapíróknak, „olyan magyar újságíróknak, akik magyar nyelven a magyar nyomtatott sajtóban kiemelkedő politikai-közéleti-társadalmi témájú cikkeikkel ezt kiérdemlik.”

A kuratórium elnöke Kovács Zoltán, az Élet és Irodalom főszerkesztője, tagjai: Bojtár B. Endre, a Magyar Narancs főszerkesztője és Aczél Endre publicista. Lendvai azt mondta, hogy a magyar újságírókat mindig is rosszabbul fizették, kevésbé becsülték meg, mint nyugati kollégáikat, ezért is tartja fontosnak a díjat. Elsősorban azért gondolt a nyomtatott sajtó munkatársaira, mert hisz benne, hogy a lapok fennmaradnak, és fennmarad kritikai szerepük is, amit ő oly fontosnak tart a mai társadalomban. „Borzalmas, ám gyönyörű” pályának nevezte az újságírást, s úgy látja, hogy a magyar hírlapírókra sok személyes és intézményes nyomás nehezül.

Kérdésünkre azt válaszolta: Magyarországon azért van a nyomtatott sajtó rosszabb helyzetben, mint más országokban, ahol szintén esnek a példányszámok, mert itt a hirdetések elosztásában a gazdasági szempontokon túli, hatalmi, politikai kérdések is szerepet játszanak. – Értékelem az internetes sajtó jelentőségét is, de úgy gondolom, hogy sokan továbbra is megmaradnak szokásaiknál, s munka után az ágyba lapokat visznek inkább, mint az elektronikus eszközöket.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.