Lendvai: Legyen sokszínű a politikai élet

Az MSZP választmányi ülése után Lendvai Ildikó pártelnök arról beszélt, hogy európai normákat szeretnének átültetni a magyar politikai életbe.

Az MSZP olyan képviselőket küld az Európai Parlamentbe, akik a konfliktusok exportálása helyett a megoldások importjára törekednek - mondta Lendvai Ildikó pártelnök Budapesten a választmány ülése után. Az egyik európai norma, amelynek átvételét, importját kívánja elérni az MSZP, a sokszínűség. A kormánypárt elnöke kijelentette: Európa ellen kampányolnak azok, akik egyszínű parlamentről beszélnek.

Lendvai Ildikó szavai szerint rossz a belpolitikai konfliktusokat exportáló politika, ami jellemző volt az előző európai parlamenti ciklusra, de sohasem az MSZP képviselői részéről. Azt mondta, a szociális Európa normájának a válságkezelésben igazságos Magyarország felel meg. A kampányban az MSZP vállalja, hogy a szociális Európa és Magyarország gondolatát olyan válságkezeléssel próbálják megvalósítani, amely a munkahelyek védelmét állítja a középpontba, és ennek a szempontnak alárendelve hajt végre adóreformot. Arra az ellenzéki felvetésre, miszerint a magyar válságkezelés a bankárokkal kötött paktumot jelenti, Lendvai Ildikó közölte, „a kiváltságosok paktumát" akarja megkötni az, aki ellenzi az adóreform jelenlegi változatát, amely többet ad a munkavállalónak és többet kér a vagyonosoktól.

A politikus szerint az EP-kampány Európáról, de Magyarországról is szól, hiszen „Európa nem Magyarország fölött van, Európa Magyarországon is van". Lendvai Ildikó beszélt arról is, hogy a június 7-i EP-választás után az MSZP feladata lesz a válságkezelés baloldali karakterének érvényesítése, a válság utáni világra felkészülő választási program elkészítése, illetve új szervezeti modellek, közösségi munkaformák keresése. A válság utáni programban „helyet kell kapnia a klasszikus baloldali értékek, a szolidáris ellátórendszerek, a nyugdíjrendszer, az egészségügy, az állami, önkormányzati oktatás reformok árán való fenntartása mellett annak az új életmodellnek, annak az új kultúrának, amit a baloldal egész Európában keres". Mint mondta, ebben az új modellben a baloldal már nemcsak pártpolitika, hanem a szabadság életformája és a közösség kultúrája.

Orbán Viktor Fidesz-elnök nap folyamán tett kijelentéseire Lendvai Ildikó kérdésre válaszolva közölte, szívesen vesz minden ötletet, amely gyorsabb pályára viszi az országot, de azt szeretné tudni, hogy a hetekben ismertetett Fidesz-program az igazi program, vagy mint a párt szóvivője mondta, a nem a program.

Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke beszámolt arról, hogy a testület tárgyalt a jelöltek kiválasztásának elvéről a 2010-es országgyűlési választásokra. Elmondta, „helyben népszerű, tisztességes, az MSZP értékeit magukénak valló jelöltek indulhatnak szocialista színekben, akik vállalják a párt programját és győzelmi esélyeik is vannak. Kitért arra, hogy az elmúlt hetekben a jelöltek kiválasztásának elvét a párt országos elnöksége már megtárgyalta, ezért a választmány azt kéri azoktól a területi szervezetektől, amelyek már elfogadták a listát, hogy vessék össze az ott alkalmazott elveket a most elfogadott szempontrendszerrel, és ha szükséges, akkor módosítsák a listát.

A választmány megválasztotta tisztségviselőit. Elnökhelyettesnek újraválasztották Szűcs Erika volt szociális minisztert, a másik elnökhelyettes Harangozó Gábor európai parlamenti képviselő lett. A stratégiai bizottságot Haris Éva, a szervezeti, személyi és költségvetési bizottságot Szűcs Gábor, a társadalmi kapcsolatok bizottságát Schiffer János vezeti.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.