Lemondott a kincstári biztos Pécsett

A pécsi egyetem kincstári biztosa két hét után elhagyja az intézményt, mivel úgy látta: nem kapja meg a munkájához szükséges, általa kért adatokat. Az egyetem szerint viszont a távozó biztos nem volt együttműködő.

Távozik posztjáról Somogyi Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) kincstári biztosa. Somogyi februártól látta el feladatát, ám - elmondása szerint - azt tapasztalta, hogy az egyetem gátolja a munkáját.

Tudósítónknak arra a kérédésére, hogy ez miben nyilvánult meg, a távozó biztos azt válaszolta: gyakran nem kapta meg az általa kért adatokat az intézmény gazdálkodásáról, s előfordult olyan eset is, hogy munkatársait nem engedték be az egyetemre. Somogyi Ferenc ezt megelégelve döntött a távozás mellett.

Gábriel Róbert, az egyetem rektora viszont úgy véli, hogy Somogyi Ferencből hiányzott az együttműködési készség. A rektor szerint Somogyi szúrópróbaszerűen akarta kontrollálni az intézmény működését, ami akadályozta az ott dolgozók gyógyító-, kutató és oktatómunkáját. Gábriel azt kérte, hogy a biztos egy héttel előre közölje, milyen adatokra és találkozásokra van szüksége, ám a biztos - mondta a rektor - ezt a módszert elvetette.

A PTE működését évek óta kincstári biztos felügyeli. Biztost a kincstár akkor küld egy egyetem élére, ha az intézmény lejárt tartozása meghaladja az 50 millió forintot. A PTE tartozása másfél évvel ezelőtt elérte a 4,7 milliárdot. Bár az idén 54 milliárdból gazdálkodó egyetem adóssága csökkent 3,4 milliárdra csökkent, biztos jelenléte továbbra is indokolt. Így Somogyi távozása után a kincstár újra biztost küld a pécsi egyetemre.

Forgács Péter, a kincstár főosztályvezető-helyettese elmondta: azt is megvizsgálják, hogy miért nem találta meg a közös hangot a PTE vezetése Somogyi Ferenccel. Forgács hozzátette: a biztosi intézmény 11 évi működése alatt nem volt példa idő előtti távozásra.

 

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.