Lemondatná Miskolc alpolgármesterét az MSZP

Az MSZP miskolci szervezete felszólította Miskolc polgármesterét, hogy vonja meg az alpolgármester valamennyi hatáskörét, és kezdeményezze Zsiga Marcell felmentését, mivel egyszerre két helyről vett fel költségtérítést.

Még egy éve sincs, hogy kormányozhatják az országot, nincs féléve, hogy vezethetik Miskolcot és már a második miskolci fideszes országgyűlési képviselőről derült ki, hogy törvénytelenül, vesz fel százezreket, milliókat - írta közleményében az MSZP miskolci elnöksége nevében Káli Sándor.

Azzal folytatta: „Korábban Sebestyén Lászlóról tudtuk meg, hogy az ÉRV Zrt.-nél igazgatói tisztet tölt be, noha a törvény szerint országgyűlési képviselő nem lehet vezető tisztségviselő egyetlen állami cégnél sem. Mégis, mind a mai napig igazgató és képviselő is. Mindkét helyről olyan jelentős pénzösszeget vesz fel havonta, ami őt szerintünk nem illeti meg."

Káli Sándor szerint az elmúlt napokban nemcsak Miskolc, hanem az ország közvéleményét is felháborította egy másik miskolci képviselő, Zsiga Marcell ügye. A képviselő mind az Országgyűléstől, mind pedig - alpolgármesterként - Miskolc városától is költségtérítést vett fel.

Csakhogy az MSZP szerint az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény tiltja, hogy egyszerre két helyről is költségtérítést kapjon. A képviselő feledékenységre hivatkozott, ami azért hiteltelen, mert januárban a kettősség kizárásáról írásban is nyilatkozni kellett.

Ha jogi végzettséggel képtelen volt egy űrlapot érelemszerűen kitölteni, már önmagában is bizonyítja vezetői alkalmatlanságát. Rosszabb eset, ha ezt szándékosan tette, mert így nemcsak a város költségvetését károsította, hanem felmerül büntetőjogi felelőssége is - áll a közleményben.

Az MSZP miskolci elnöksége felháborítónak tartja, hogy miközben a most készülő költségvetés tervezete szerint a város minden ágazatban brutális megszorításokat hajtana végre, miközben arról folyik a vita, hogy csökkentik-e a pedagógusok bérét, vagy sem, miközben a cafetériát és más adható illetményeket megvonják a dolgozóktól, addig ezek az urak törvénysértő módon vihettek, vihetnek haza milliókat a köz pénzéből.

Mindezek miatt „felszólítjuk Sebestyén Lászlót, hogy szüntesse meg összeférhetetlenségét, az okozott kárt térítse meg. Felszólítjuk egyben Kriza Ákost, Miskolc polgármesterét, hogy vonja meg Zsiga Marcell alpolgármester valamennyi hatáskörét és kezdeményezze Zsiga Marcell felmentését!" - zárul az MSZP miskolci elnökségének közleménye.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.