Leléptette Atatürköt a fideszes többség

Mégsem fogja Kemal Atatürk nevét viselni a főváros XIX. kerületének egyik parkja, miután a képviselő-testület fideszes többsége felülírta a korábban általuk elfogadott határozatot. Eszerint a tér az isztambuli testvérkerület Pendik nevét viseli majd, a törököktől ajándékba kapott Atatürk-szobor pedig egy kispesti iskola kertjébe kerül. A szocialisták kutyakomédiáról beszélnek.

Nem múlik a botrány a kispesti térátnevezés körül, a helyi képviselő-testület kedd reggeli (zárt) ülésén módosították az általuk korábban elfogadott határozatot – értesült a Népszabadság. Mint arról lapunk beszámolt korábban: a szocialista vezetésű, de fideszes többségű XIX. kerületi önkormányzat a kerület fideszes országgyűlési képviselőjének, Tarnai Richárdnak a javaslatára (és a testület jobbikos, illetve LMP-támogatottságú, de jelenleg már független képviselőjének egyetértésével) még májusban szavazta meg, hogy a jövőben az egyik kispesti park a török katona és államférfi, Kemal Mustafa Atatürk nevét viselje. Az esetről először az Index számolt be.

Ennyi készült el az Atatürk-emlékműből a XIX. kerületben
Kemal atatürk emlékmű

Az első feszültségpontot az jelentette, hogy a park elnevezésére eredetileg pályázatot írtak ki, amelyre a helyiek 30-40 pályaművet be is adtak; ezt azonban a fideszes indítvány egyszerűen felülírta. Az Atatürkről való elnevezést Tarnai akkor vetette fel, mikor tavasszal a kispesti kerület delegációjának élén látogatást tett a testvérvárosi kapcsolatot ápoló török főváros, Isztambul Pendik kerületében.

A törökök – akik nem kérték ugyan ezt a gesztust, de – természetesen örömmel vették a felajánlást, s végül egy Atatürk-szoborral járultak hozzá a projekthez. A kispesti önkormányzat „mindössze” a szobor talpazatát készítette el (ez jelenleg le van takarva a parkban, előkészítve az avató ünnepségre), döntött az Üllői út, Batthyányi utca, József Attila utca által övezett terület átnevezésről, illetve finanszírozta a török testvérkerület delegációjának utazási és szállási költségeit a hétvégén esedékes ünnepségre.

A tér elnevezése miatt azonban idővel nemcsak a baltás gyilkos Safarov-ügy óta különösen érzékeny magyarországi örmények sértődtek meg (mivel az etnikai tisztogatások miatt náluk Atatürk negatív történelmi figura), de maga a török nagykövet is.

A diplomata H. Kemal Gür egy lapunk birtokában lévő levél szerint arról tájékoztatta a kispesti szocialista polgármestert, hogy mélységesen csalódott, amiért az előkészületek kapcsán nemhogy nem vonták be a nagykövetséget, de még csak nem is értesítették ki róla. Sőt, a kijelölt tér szerintük mérete és elhelyezkedése miatt nem is méltó Atatürk nagyságához.

Lapunk információi szerint az ügyben több csatornán keresztül is megkezdődtek a diplomáciai tárgyalások és békítések, amelyek eredményeként a török nagykövet – úgy tudni, hogy – most már támogatná a tér felavatását. A Fidesz azonban, úgy tűnik, ezt is felülírta most.

A helyzetet ugyanis ismét megbonyolította, hogy immár a fideszes ötletgazda Tarnai Richárd is kihátrált saját tervéből, legutóbb hivatalos levélben értesítette ki a polgármestert arról, hogy a korábbi döntés „felülvizsgálatát” szorgalmazza. (Hozzá kell tenni, hogy a szocialista polgármester, Gajda Péter nem szavazott az ügyben, a szocialisták pedig eleve tartózkodtak).

A kispesti önkormányzat kedd reggeli ülésén végül Gerháth Csaba (ex-LMP) független képviselő nyújtott be határozati javaslatot, amelyben azt szorgalmazta: Atatürk helyett viselje a testvérkerület Pendik nevét a kijelölt tér, az ajándékszobrot pedig helyezzék inkább az egyik helyi iskola kertjébe. A fideszes többség ezt is megszavazta, a szocialisták ezúttal is távolmaradtak a voksolástól, mondván van egy érvényes – immár végrehajtás – alatt álló döntés az ügyben, ezért a további „kutyakomédiában” nem vesznek részt.

Arról, hogy a török nagykövet, illetve a Pendikből a hét második felében érkező delegáció tagjai mit szólnak az újabb átnevezéshez, egyelőre nem tudni.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.