Lehet-e magyar csokit osztogatni a parlamentben?

Az Országgyűlés ülése előtt Pelczné Gáll Ildikó nemzeti színű szalaggal átkötött csokoládét adott az érkező képviselőknek. Nem lehet tudni, hányan ették meg, de komoly vita lett az osztogatásból.

A plenáris ülés megkezdése előtt a fideszes Pelczné Gáll Ildikó az ülésterembe érkező képviselőknek nemzetiszínű szalaggal átkötött csokoládét osztogatott.

Később napirend előtti felszólalásában olyan „értelmetlen", de támogatást kapott vállalkozásokra hívta fel a figyelmet, mint a negyvenmillió forintért Bodrogkeresztúron épült negyven centiméteres kilátó, illetve a drégelypalánki kutyafittnesz.

Mint mondta, a plenáris ülés megkezdése előtt az ülésterembe érkező képviselőknek azért adott egy-egy nemzeti színű szalaggal átkötött csokoládét, felhívja a figyelmet: a terméket gyártó magyar Kft. nem jutott be a hipermarketek polcaira, a piac így beszűkült számukra. Szólt egy másik magyar termékről, a napelemes tetőcserépről is, amely szavai szerint világszabadalom.

A csokoládéosztásból nagy vita lett az ülés folyamán: Kóka János (SZDSZ) aarról kívánt beszélni, hogy a Fidesz akadályozza meg a kampányfinanszírozásról való megállapodást, de előbb kifogásolta, hogy Pelczné Gáll Ildikó „egy csokoládét és egy tetőcserepet népszerűsített a parlamentben".

Molnár Béla (KDNP) A kormány felszámolja a közösségi közlekedést című beszéde előtt feltette a kérdést: Kóka János hogyan veszi a bátorságot arra, hogy Pelczné Gáll Ildikó magyar termékek érdekében tett felszólalását kifogásolja?

Ezután Eörsi Mátyás (SZDSZ) napirend előtt szóvá tette az ülés előtti csokoládéosztást. - Nem emlékszem arra, hogy az elmúlt 19 évben előfordult volna, egy csokoládégyár a saját termékeit osztogatta volna. Magyar gyárról van szó, de ennek a magyar versenytársai nem voltak jelen. Erre nem volt még példa - hangoztatta. - Ha ez így megy tovább, az Országgyűlés egyszerű piaccá változik, ahol ügynökök protezsálják termékeiket személyesen vagy parlamenti képviselőkön keresztül - mondta.

 

 

Pelczné Gáll Ildikó
Pelczné Gáll Ildikó, csokoládé, nemzeti szalag, Kurucz Árpád felvétele, 2009-10-26,
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.