Lehazaárulózta az MSZP az Orbán-kormányt

Hazaárulónak nevezte az MSZP az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP-t. A szocialisták hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleményükben azt írják, hogy a Fidesz hazudott a kampányban a Déli Áramlat nevű gázvezetékkel kapcsolatban, és öt pontban sorolják fel, hogy miért tartják hazaárulónak a pártszövetséget.

A közleményben azt állítják, hogy a Fideszről ismét bebizonyosodott, hogy "hazudott a kampányban", amikor a Déli Áramlat magyarországi gázellátását elősegítő terveket "alkotmányjogilag illegitim puccsnak" nevezte, és azt ígérte, hogy visszalép minden, akkor kötött szerződéstől.

Szavaik szerint mára "az oroszok kedvesek és a Déli Áramlat az ország számára hasznos projekt lett". Úgy fogalmaznak, hogy ez a "hazug, felelőtlen, képmutató magatartás sajnos nem csak ebben az ügyben jellemzi az Orbán-kormányt".

Leszögezik, hogy a Fidesz hazugságpolitikáját maga a kormány, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium leplezte le egy lapnak adott nyilatkozatában, amiből kiderül, hogy a kormány támogatja az oroszok által kezdeményezett Déli Áramlat kiépítésében való részvételt, sőt Magyarországnak ebben stratégiailag fontos, elosztó szerepet is szán.

Azt írják, hogy a Fidesz ellenzékben mindent elkövetett a szocialista kormány "igaztalan lejáratására", s most szemmel láthatóan 180 fokos fordulatot vett. Felhívják arra is a figyelmet, hogy a Fidesz-KDNP az elmúlt három év alatt számtalanszor hazaárulónak, a nemzet érdekeivel ellentétesen cselekvőnek nevezte a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt a Déli Áramlattal kapcsolatos intézkedései miatt. Az MSZP szerint az Orbán Viktor vezette Fidesz-KDNP hazaáruló.

Szavaikat öt pontban támasztják alá. Ezek szerint a Fidesz-KDNP azért hazaáruló, mert akkor pocskondiázta a Gyurcsány- és a Bajnai-kormányt, amikor azok a világgazdasági válság hatásaitól akarták megvédeni az országot és kerestek olyan gazdasági értelemben az ország számára kedvező, hosszú távú projekteket, amelyek az ország talpra állását segítik. A második pontban azt írják, hogy a jelenlegi kormányerőket korábban nem érdekelte az ország, a nemzet sorsa, csak a saját érdekeiket, hatalomvágyukat tartotta fontosnak, és nem törődtek a haza hosszú távú érdekeivel. Emellett hazaárulónak tartják a Fidesz-KDNP-t azért is, mert a külföldi médiumokat is bevonta "az ország lejáratásába", amikor a nemzet érdeke lett volna a Déli Áramlat magyarországi központjának létrejötte.

Hozzáteszik, hogy a Fidesz korábban külpolitikai kapcsolatokat is megmozgatott, megnehezítve ezzel a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány munkáját. Ötödik érvként azt írják, hogy a pártszövetség  mindent elkövetett, hogy ellehetetlenítse a szerződés létrejöttét, miközben pocskondiázta az orosz partnert, veszélyeztetve ezzel a projekt megvalósulását.

A közlemény végén azt írják, hogy az MSZP magyarázatot követel "az elmúlt évek hazug politikájára" a Fidesz vezette kormánytól, a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumtól pedig azt kéri, álláspontját tisztázza az emberek előtt is.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.