Legyen egyetlen egységes szakszervezeti konföderáció a versenyszférában?

Alig lépett hatályba az új munka törvénykönyve, de a szakszervezetek máris úgy érzik: a dolgozók rosszabbul fognak járni. Székely Tamás, a VDSZ elnöke úgy látja, hogy emiatt is a szakszervezeti mozgalom megújítására van szükség.

Az új munka törvénykönyve (Mt.) csak vasárnap lépett hatályba, de máris érzékelni lehet, hogy az a munkavállalók számára kedvezőtlen szabályokat tartalmaz – jelentette ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen Székely Tamás, a vegyipari szakszervezeti szövetség (VDSZ) elnöke. Az ágazatban ugyanis sok helyütt élni kívánnak azzal a lehetőséggel, hogy a hat hónapos munkaidőkeretet alkalmazzák.

Közérthetőbben: ahol a műszakbeosztást nem szabályozza kollektív szerződés, ott a munkáltató a dolgozókat úgy foglalkoztathatja, hogy a heti negyvenórás munkaidőnek csak hat hónap átlagában kell érvényesülnie. Ez Székely szerint azt jelenti, hogy azok a cégek, amelyek termékei iránt szezonálisan változó érdeklődés mutatkozik, hónapokig túlmunkára kötelezhetik az alkalmazottaikat, és ezért nem kell semmilyen többletjuttatást biztosítaniuk, ha a következő időszakban kevesebb lesz a napi munkaidő.

A gumigyárak a nyáron gőzerővel dolgoznak azon, hogy őszre minél több téli gumit gyártsanak, utána viszont csökken a termelés – említett egy példát a VDSZ elnöke. Tehát júliusban és augusztusban a dolgozókat túlórára kötelezhetik, amit később rövidebb műszakokkal ellentételezhetnek. A munkavállaló így elveszíti a túlórapótlékot, ráadásul ősszel – miután a ledolgozott órák száma alacsonyabb – a fizetése is kevesebb lesz.

Székely ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy emelkedik az éves túlórakeret, s ez a rugalmasabb foglalkoztatási feltételekkel együtt könnyen leépítésekhez vezethet. Ha a munkaadók valóban élni kívánnak a számukra biztosított lehetőségekkel – véli –, ugyanazt a feladatot kevesebb emberrel is elvégeztethetik.

A műszakpótlékok változása miatt a keresetek csökkenésére lehet számítani – állítja Székely. Ez egyes helyeken már az augusztusi bérfizetéskor jelentkezhet, ezért a szakszervezeti vezető szerint komoly elégedetlenségi hullámra lehet számítani.

A munkavállalók helyzetét az is rontja – tette hozzá –, hogy az Mt.-re hivatkozva több helyen már felmondták a kollektív szerződést, s van olyan munkáltató, aki „tobzódik az új, a foglalkoztatottakat sújtó rendelkezésekben”. Az sem számít azonban kivételesnek, hogy a vállalkozások nem feltétlenül akarják a dolgozók számára kedvezőtlen szabályokat érvényesíteni, és a szakszervezetek működési feltételeit is változatlanul biztosítják – árnyalta a képet az érdekvédő.

De az sem használ a közhangulatnak, hogy egyre újabb megszorításokkal kell szembenézniük az embereknek. Nekik attól semmivel nem lesz jobb a kedvük, ha nem közvetlenül sarcolják meg őket, hanem – egyre újabb adókkal – a vállalkozásokat kényszerítik termékeik és szolgáltatásaik árainak emelésére – hangoztatta a szakszervezeti vezető.

A közelmúltban bekövetkezett két súlyos, éppen az ágazatukban történt munkahelyi baleset kapcsán Székely kijelentette: lazítottak a szabályokon, miközben inkább arra lenne szükség, hogy – az állam, a munkaadók és a szakszervezetek felelősségét egyaránt erősítve – a munkavédelemre nagyobb figyelmet fordítsanak.

Arra a kérdésünkre, hogy mindebből mi következik, Székely hangsúlyozta: az érdekképviseletek számára a nyár bizonyosan nem lesz uborkaszezon, mert a munkavállalók érdekeit egyértelműen sértő változásokra fel kell készülni. A szakszervezeteknek tehát mindenképpen át kell tekinteniük, hogy tagjainak érdekeinek érvényesítése érdekében mit tehetnek. Óvakodott attól, hogy konkrétumokat mondjon, azt viszont jelezte: az egyik legnagyobb kérdés, hogy bármilyen tiltakozó akcióhoz hajlandók-e mások is csatlakozni.

A hat nagy szakszervezeti konföderáció közötti együttműködést ma éppen azok vezetői akadályozzák meg, így Székely szerint változásra van szükség. Úgy látja, a versenyszférában egy egységes konföderációt kellene létrehozni, és a VDSZ keresi is a lehetőséget a szakszervezeti mozgalom megújítására. Ezt a célt szolgálja, hogy korábban meghirdették az Állandó Ágazati Szakszervezeti Fórum létrehozását, s ezzel „alulról” igyekeznek az átalakulást kikényszeríteni, de a kezdeményezést a konföderációk nem kis gyanakvással fogadták.

Székely a Magyar Szolidaritás Mozgalom társelnöke is, és ennek a szervezetnek egyik célja ugyancsak a munkavállalói érdekérvényesítés elősegítése. A napokban Kónya Péter elnök jelezte: a következő választáson – a demokratikus ellenzékkel szövetségben, de akár új párt alapítása révén – mindenképpen indulni szeretnének. A VDSZ elnöke ezzel kapcsolatban leszögezte, hogy szakszervezeti vezetőként pártpolitikai tevékenységet semmiképpen nem folytathat, és nem is fog folytatni. Ha így alakulnak a dolgok, csak egyet tehet: háttérbe vonul, vagyis megválik társelnöki tisztségétől.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.