Legyen a minimálbér a létminimum nettója!

Fokozatosan a létminimum nettójának a szintjére emelné a minimálbér összegét a DK, így harcolnának a több iparágban már elviselhetetlen munkaerőhiányt okozó elvándorlás ellen. A Fidesz erre úgy reagált: korábban a DK a minimálbérekkel kapcsolatban egészen mást képviselt.

Az alacsony magyarországi fizetéseket tartja a kivándorlás legfőbb okának a Demokratikus Koalíció. Ezért a párt azt javasolja, hogy évek alatt fokozatosan emeljék arra a szinte, hogy a nettója érje el a létminimum szintjét.

Borka-Szász Tamás, a DK elnökségi tagja az MTI-vel szerdán közölte, pár éve még az orvosok és az ápolók elvándorlása jelentette az ország egyik legnagyobb problémáját, ma viszont már minden szakma munkaerőhiánnyal küzd. A politikus szerint lassan már Kelet-Európában is versenyképtelen hazai bérek miatt aki csak teheti elhagyja az országot.

Borka-Szász hangsúlyozta: a DK nem kezd felelőtlen ígérgetésekbe, nem követel azonnali ötven százalékos béremelést. Olyan fokozatos és kiszámítható megoldást kínál, amelynek a hatását az emberek is éreznek, de mégsem viszi csődbe a hazai cégeket.

Hangsúlyozta, hogy a piaci bérek minden esetben követni szokták a minimálbér mozgását, tehát a fokozatos minimálbér emeléssel a piaci bérek is emelkednének.

A Fidesz minderre úgy reagált, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) egy éve még eltörölte volna a kötelező minimálbért, most pedig fokozatos minimálbér-emelést követel a kormánytól. Tavalyi választási programjában a DK még azt követelte, hogy "az állam vonuljon vissza a minimálbér megállapításától, bízza a béralkut a szociális partnerekre", és "a szabad munkaerőpiacon is törvényesen lehessen a jelenlegi minimálbérnél alacsonyabb bérért foglalkoztatni".

A Fidesz ezzel szemben azt a gazdaságpolitikát képviseli, hogy ha erősebb a gazdaság, akkor azt béremelésekre és a munkavállalók javára is kell fordítani. Az erősebb gazdaság magasabb minimálbért enged meg - írták.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.