Lefokozta magát Józsefváros

„Előljáróság” – a Józsefvárosban ez a felirat került ki a polgármesteri hivatal felújított épületének homlokzatára. Próbáltuk megfejteni: miért?

Megkérdeztük a józsefvárosi önkormányzatot, hogy a polgármesteri hivatalon lévő felirat hordoz-e valamilyen aktuális tartalmat, illetve, ha eddig nem szerepelt ott, miért tartották fontosnak, hogy kitegyék? A válasz, amit az önkormányzat sajtóirodájától kaptunk, rövidebb volt, mint a kérdés: „A főépítész javaslatára az eredeti állapotában került helyreállításra az önkormányzat épületének homlokzata.” Két hozzáértőt is felhívtunk, és – bár névvel egyikük sem akart nyilatkozni – mindketten ugyanazt mondták. Helyhatósági értelemben az elöljáróság (régebbi írásmóddal: előljáróság) korlátozott jogosítványokkal felruházott önkormányzati testületet jelent.

A jobbágyság fennállásáig a községekben a földesúr által kinevezett vagy a falu lakói által választott helyi hatóság volt az elöljáróság – írja a Magyar Néprajzi Lexikon. 1848, a jobbágyfelszabadítás után 1949-ig a „rendezett tanácsú városokban”, a kis- és nagyközségekben a helyi igazgatási feladatokat ellátó, a községi önkormányzat, a képviselő-testület a felsőbb hatóságok rendelkezéseit végrehajtó testületi szerv volt. Az Új Magyar Lexikon megfogalmazása szerint a kisebb településeken a tanácsrendszer bevezetése előtt a községi tisztviselők testületét nevezték elöljáróságnak. A községi elöljárókat a községi tanácsok tagjai maguk közül választották.

Szokatlan felirat a polgármesteri hivatal homlokzatán
Szokatlan felirat a polgármesteri hivatal homlokzatán
Veres Viktor / Népszabadság

A budapesti kerületekben a helyi tanácsok megalakítása előtt az elsőfokú közigazgatási és rendőrbírói teendőket ellátó hivatal volt az elöljáróság, amely elöljáró irányítása alatt működött. A kerületeknek ugyanis nem volt önkormányzatuk, az elöljárókat a tisztviselők közül a polgármester nevezte ki.

Mindezek ismeretében az önkormányzat rövid tájékoztatásából annyi azért mindenképpen leszűrhető: a felirat kihelyezését egyfajta hagyománytisztelet motiválta, és nem az a szándék, hogy a múltbéli viszonyokat másolva a józsefvárosi helyhatóság újra korlátozott hatáskörrel működjön.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.