Lefoglalt kekszet kapnak a Szegedi Vadaspark lakói

Több millió forint értékű édességet adományozott a Nemzeti Adó- és Vámhivatal regionális vám- és pénzügyőri főigazgatósága a Szegedi Vadasparknak: a határon lefoglalt kekszszállítmányokból főként az állatkertben élő majmok és disznófélék nassolhatnak majd.

A két szállítmány, több mint 57 ezer csomag keksz más édességekkel együtt vasúton érkezett a kelebiai határátkelőre még 2010-ben - közölte Márkus András regionális főigazgató az adományozás alkalmából rendezett csütörtöki sajtótájékoztatón.

A szállítmányok szigorított vizsgálata során a pénzügyőrök különböző, szerzői jogvédelem alatt álló mesefigurákkal ellátott édességeket találtak, amelyekről a szakértők később megállapították, hogy gyártóik jogosulatlanul használták a védjegyeket. A 16 millió forint értékű árut ezért a pénzügyőrség lefoglalta - mondta a dandártábornok.

Az édességeket, mivel már emberi fogyasztásra alkalmatlanok, a pénzügyőrség a hivatalos eljárások lezárultával fölajánlotta a Szegedi Vadasparknak. A határon lefoglalt élelmiszerek megsemmisítésének e speciális módját nem először választották a fináncok. Néhány éve a röszkei átkelőnél lefoglalt cukrot kapott a Szegedi Vadaspark, ezt az itt tartott méhek etetéséhez használták föl. 2009-ben pedig egy illegális búzaszállítmányt és 12 tonnányi szintén a határon lefoglalt paprikát fogyaszthattak el az állatkert lakói.

Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója közölte, törekszenek arra, hogy az állatok étrendje is kiegyensúlyozott legyen. Ahogy az emberek, úgy az állatkert lakói sem ehetnek folyton édességet, a pénzügyőrségtől kapott keksz azonban kiválóan alkalmas jutalomfalatnak a majmok vagy a disznófélék, például a pekári malacok számára.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.