Lefagyott kormányzati portál: keresik a felelősöket

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője szerint már megállapították, miért kellett leállítani hétfőn a megújult magyarorszag.hu portált, a vizsgálat azonban továbbra is folyik, a felelősöket keresik.

A szakember elmondta, hogy a vizsgálat során a legfontosabb kérdésre fény derült, vagyis arra, hogy mi volt az a hiba, ami miatt le kellett állítani a megújult portál próbaüzemét. Kifejtette: három felhasználó tapasztalta azt, hogy amikor belépett az értesítési tárhelyére, akkor a más felhasználó címére küldött visszaigazolásokat látta. A biztonsági felügyelő szerint ez egy megjelenítési probléma volt, azaz nem lehetett belépni más felhasználó fiókjába, csak a másik felhasználó visszaigazolásait lehetett látni, de a képernyő frissítése után már a saját adatok jelentek meg.

Dedinszky Ferenc hangsúlyozta: bizalmas adatok nem kerültek ki a rendszerből, és a hiba jellege miatt erre lehetőség sem volt. Arra a kérdésre, hogy más felhasználó visszaigazolásait így is el lehetett menteni, azt mondta: hogy ezek a visszaigazolások nem tartalmaznak különleges információt, az illető nevét, a nyugta számát, az adószámot tartalmazzák. Ezek olyan információk, amelyek máshonnan is elérhetők - vélekedett.

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője közölte: a hibát sikerült is reprodukálniuk, megtalálniuk és kijavítaniuk; egyértelműen látszik, hogy véletlenszerűen történhetett, és csak azokban az esetekben, ha az értesítési tárhelyre történő belépés előtt más ügyfélkapus műveletet végzett a felhasználó.

Dedinszky Ferenc azt mondta, a vizsgálat során pontosan meg kell állapítani a felelősséget; egyértelműen programozói hibáról van szó, de a próbaüzemet alapos tesztelés előzte meg, így ellenőrizni kell azt is. Arra a kérdésre, hogy mikor indulhat el a megújult portál, a biztonsági felügyelő kiemelte: ez Baja Ferenc infokommunikációért felelős kormánybiztos hatásköre. Felhívta ugyanakkor arra a figyelmet, hogy ez az információ nem nyilvános, mint ahogy a próbaüzem indulása sem volt az, mivel sehol a világon nem szokták nyilvánosságra hozni ezt a dátumot, nehogy megtámadják a portált.

A kormányzat informatikai biztonsági felügyelője hétfőn indított vizsgálatot a www.magyarország.hu címen elérhető kormányzati portál aznapi leállása miatt. Az új felületű és szerkezetű kormányzati portál a hétvégi átállás után hétfőn indult, de néhány óra után leállt, így nem volt elérhető az Ügyfélkapu sem. Az oldalra látogató azzal az értesítéssel találkozhatott, hogy a hiba elhárítása folyamatban van. A honlap üzemeltetője a Kopint-Datorg Zrt.

Nyitrai Zsolt, a Fidesz informatikai munkacsoportjának vezetője hétfőn a kormány infokommunikációs tevékenysége szimbólumának nevezte a történteket, "fejlesztések több milliárdért, majd teljes működésképtelenség". Baja Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal infokommunikációért felelős kormánybiztosa még tavaly novemberben beszélt arról, hogy új névvel, arculattal és szolgáltatásokkal jelentkezik a kormányzati portál. A tájékoztatón akkor elhangzott, hogy a fejlesztést mintegy ötmilliárd forintnyi uniós forrás tette lehetővé; ebből hárommilliárdot szerverbeszerzésre, 480 milliót portálépítésre fordítottak.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.