Leépít az MDF

Ingatlanoktól, munkatársaktól válik meg az MDF, miután jelentősen csökken a párt állami támogatása amiatt, hogy nem sikerült az új Országgyűlésbe bejutnia - mondta Herényi Károly, az MDF ideiglenes elnöke.

A politikus arról egyelőre nem beszélt, hogy pontosan hány munkatárstól és hány ingatlantól válna meg a párt, ez még - mint mondta - "nem állt össze". Az anyagi helyzetünk bizonyára nehezebb lesz - mondta a párt ideiglenes elnöke, aki utalt rá, a Fidesz is volt már olyan helyzetben, hogy a Lendvai utcai székházat el kellett adnia. Valami hasonló technikát fogunk alkalmazni - tette hozzá.

Herényi Károly a legfontosabb feladatnak azt nevezte, hogy az új viszonyokhoz igazítsák a párt működését. Mint mondta, elképzelhető, hogy két országos gyűlése lesz az MDF-nek, az egyik várhatóan május 29-én.

Az országos gyűléssel kapcsolatban kitért arra, hogy jelenleg az alapszabály értelmében a küldöttválasztás zajlik. Fontos feladatnak nevezte az alapszabály módosítását, mert, mint mondta, a jelenlegi okirat egy nagy, néppárt jellegű szerveződés működtetésére alkalmas, az MDF pedig jelenleg nem ilyen. Álláspontja szerint az alapszabályt a feladatokhoz, a párt méretéhez és lehetőségeihez kell igazítani. Hozzátette: ezt követi a tisztújítás, jelenleg nincsenek hivatalos elnökjelöltek.

Az önkormányzati választásokkal kapcsolatban az országos gyűlés dönt majd, de a politikus azt mondta, "biztosan indulunk".

Arra az újságírói kérdésre, hogy számít-e arra, hogy az UD Zrt.-vel kapcsolatban az ügyészség meghallgatja, azt mondta: nyilván lesz ügyészségi megkeresés.

Az UD Zrt. ügye - amelyben a cégvezetők elleni eljárást időközben megszüntették - 2008 szeptemberében, az MDF elnökválasztásakor pattant ki. A történtekkel összefüggésben a legfőbb ügyész kérte Dávid Ibolya, a választások első fordulójának éjszakáján tisztségéről lemondott pártelnök és Herényi Károly mentelmi jogának felfüggesztését.
Az ügyészség akkor hivatalosan nem közölte, hogy milyen bűncselekmény gyanúja miatt kérte a mentelmi jog felfüggesztését, az MTI azonban úgy tudja, hogy a két politikus - a legfőbb ügyész házelnökhöz intézett levele szerint - megalapozottan gyanúsítható személyes adattal való visszaélés vétségével, valamint kényszerítés bűntettével. Az Országgyűlés 2009 októberében úgy döntött, hogy nem függeszti fel a politikusok mentelmi jogát, ám az új Országgyűlésbe a két politikus nem jutott be, így mentelmi joguk az új Országgyűlés megalakulásával megszűnik és ha az ügyészség továbbra is indokoltnak tartja, kihallgathatóakká válnak.

Az MTI csütörtökön írt arról, hogy a Magyar Demokrata Fórum bevételeinek több mint kétszeresét költötte tavaly és hogy a 2010-es országgyűlési választásokon 2,66 százalékot szerzett párt 39 millió forintos költségvetési támogatásra számíthat.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.