Lecsengőben a székesfehérvári szalmonellajárvány

Jelentős mértékben csökkent a szalmonellás fertőzésben megbetegedettek száma Székesfehérváron, "lecsengőben" van a szeptember 8. óta tartó, tizenhat oktatási intézményt, óvodát és általános iskolát érintő járvány - közölte az ÁNTSZ.

Míg a járvány "csúcsán", szeptember 10-én 41 óvodás és alsó tagozatos diák betegedett meg, hétfőn már csak egy kisgyermeknél állapították meg a fertőzést - mondta Lencsés Gyöngyi, a kistérségi tiszti főorvos helyettese.

A járványban eddig 204-en betegedtek meg. A laboratóriumi vizsgálatok során 121 beteg székletmintájában találták meg a szalmonella baktériumot. Kórházba 11-en kerültek, csütörtökön egy beteg szorult még kórházi ápolásra. A járvány szétszórtan, különböző napokon és különböző intézményekben, nem robbanásszerűen tört ki

Az érintett oktatási intézmények mindegyikébe ugyanaz a főzőkonyha szállítja az ebédet. Bár a konyha dolgozói közül hárman baktérium ürítők, az ételkészítés során alkalmazott korszerű, zárt technológia kizárja, hogy a szennyeződés utólag, esetleg az ő kezükről kerülhetett az ételbe - mondta a tiszti főorvos helyettese.

Az érintett dolgozókat a további vizsgálatok idejére mindenesetre felfüggesztették a munkavégzés alól. A Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal szakemberei elvégezték az ételminták ellenőrzését, a főzőkonyhában, valamint az intézmények tálalókonyháiban megtörténtek a szükséges vizsgálatok, s tart az adatok feldolgozása.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.