Leckék Ráhelnek 15 millióért

Hová tűnt Orbán Viktor? – sokan tették fel ezt a kérdést a hét első felében, miután a kormányfő épp az internetadóügy és kitiltási botrány „csúcspontján" utazott el sajtóhírek szerint rövid külföldi szabadságra. A találgatásoknak Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője vetett véget, az MTI-nek elmondta, hogy Orbán az őszi szünetben néhány napot Svájcban töltött a családjával, csütörtöktől folytatja hivatalos programjait, az aktuális politikai és gazdasági témákról pedig szokásos péntek reggeli interjújában fejti ki álláspontját, a Magyar Rádió 180 perc című műsorában.
Orbán Ráhel a középső sorban balról a harmadik
Orbán Ráhel pohárral a kezében, a középső sorban balról a harmadik

A sajtófőnök arról nem szólt, hogy a miniszterelnök mivel töltötte az időt az alpesi országban. A 444 azonban a „Kiderült, miért ment Orbán Svájcba" című cikkében arról írt: a kormányfő – a Tiborcz Istvánnal tavaly összeházasodott – lányát, Ráhelt látogatta meg, aki egy meglehetősen drága, nagy múltú, ­Ecole Hoteliere de Lausanne nevű vendéglátó-ipari oktatási intézmény továbbképzésén vesz részt.

Erre – miként fogalmazott a portál – „az igen exkluzívnak tűnő osztály blogja" alapján derítettek fényt. Ez a mesterképzés kijön 59 ezer svájci frankból (bő 15 millió forintból) – írta a 444.

Az ügyben a Klubrádió megkereste Havasi Bertalant, hogy megtudja, a miniszterelnök hogyan finanszírozza mindezt. A rádió szerint azt a választ kapták, hogy a kérdés sem a Miniszterelnöki Sajtóirodára, sem pedig a Klubrádióra nem tartozik. Havasi szerint közérdekű adatnak sem tekinthető, hogy a miniszterelnök hozzátartozója tanul-e, hol tanul, mennyi az esetleges tandíja, s azt ki fizeti és miből.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.