Leállított EU-pénzek: Brüsszelt faggatja a DK

A Demokratikus Koalíció EP-képviselői kérdéssel fordulnak az Európai Bizottsághoz a Magyarországnak folyósítandó uniós támogatások felfüggesztése miatt - mondta Varju László szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.

A pártigazgató szavai szerint EP-képviselőik, Molnár Csaba és Niedermüller Péter arra kíváncsiak, hogy az unió által lefolytatott vizsgálat során milyen szabálytalanságokat tártak fel, mikor indulhat újra az uniós források kifizetése és mikor értesítették a kormányt a pénzek befagyasztásáról.

A Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációért felelős helyettes államtitkársága kedden azt közölte az MTI-vel, hogy az Európai Bizottság 2014. április 15-e óta, azaz a magyar fejlesztéspolitikai intézményrendszer átalakításának második ütemét követően 30 alkalommal utalt át Magyarország számára uniós forrásokat, összesen több mint 1,3 milliárd euró értékben.

A nyilatkozat kapcsán kormányzati manipulációról beszélő Varju László azt mondta, ezekkel a pénzekkel az április 16-a előtt benyújtott számlákat egyenlítették ki, azóta viszont megmondták a kormánynak, hogy „jobb ha be sem nyújtja” azokat, mert úgysem fizetik ki.

Shirin Wheeler, a regionális politikáért felelős uniós biztos, Johannes Hahn szóvivője korábban tudatta, hogy Brüsszel szerint az uniós támogatások fogadására kialakított új rendszer papíron elfogadhatónak tűnik, de a bizottság biztosítékot szeretne kapni a támogatások elosztását ellenőrző magyarországi főigazgatóságtól, az EUTAF-tól. Az április 15. előttről származó számlákat minden további nélkül kiegyenlítik, a kifizetéseket Brüsszel hivatalosan nem állította le, így Magyarország, ha úgy látja jónak, április 15. utáni számlákat is küldhet.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.