Leáll a Budapest Szíve Program?

Egyelőre bizonytalan, végleg elesik-e a főváros attól a három és félmilliárd forinttól, melyet a Budapest Szíve Program folytatására kapott volna. Utóbbit ugyanis másik két kiemelt beruházással együtt törölt a kormány a Regionális Operatív Programok (ROP) 2009–2010-es akcióterveiből. Értesülésünk szerint ugyanakkor ez csak technikai jellegű és átmeneti változás.

A három kiemelt beruházás törléséről szóló kormányhatározat a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. Eszerint az Észak-alföldi Operatív Programból a debreceni gyógyfürdő minőségorientált fejlesztése került ki, a megítélt támogatás 779 millió forint volt.

Az Észak-magyarországi Operatív Programból törölte a kormány az Aggteleki Nemzeti Park ökoturizmus fejlesztését, amelynek az összege 1 milliárd 952 millió forint volt.

A Közép-magyarországi Operatív Programból pedig a Budapest Szíve Program – Reprezentatív Kaputérség II. üteme került ki, a megítélt támogatás 3,4 milliárd forintot tett ki.

Információink szerint ugyanakkor - legalábbis a Budapest Szíve Program esetében - csak technikai jellegű módosításról van szó. Változott ugyanis a II. ütem műszaki tartalma, így a szigorú európai uniós előírások miatt a projekt nevét meg kell változtatni. Tehát nem a program végleges döntéséről van szó, az később más néven folytatódhat.

A NOL értesülését a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) sajtóirodája megerősítette. Arról, hogy a program mikor, milyen tartalommal folytatódhat tovább, a BKK még mára tájékoztatást ígért.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.