Lázárék oszthatják az EU-pénzeket

Június 6-án kívánja bemutatni az új magyar kormányt Orbán Viktor miniszterelnök - jelentette be Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár kedden az Országgyűlésben. A politikus a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslat általános vitájában elmondta, "egy letisztult, világos és egyértelmű, nem bonyolult, nem körülményeskedő, nem balanszírozó, nem politikai egyensúlyra törekvő kormányzati struktúráról" van szó. A Miniszterelnökségből minisztérium lesz, amely felel az összkormányzati koordinációért, illetve szakfeladatként az európai uniós források felosztásáért - tette hozzá.

Lázár János véleménye szerint bár sokan úgy gondolják, de nem ügydöntő jelentőségű a minisztériumok száma. "Stabil parlamenti többség mellett a stabil kormányzati viszonyok, világos és egyértelmű kormányzati, szerkezeti szabályok érdemben javíthatják és járulnak hozzá ennek az országnak a versenyképességéhez" - hangsúlyozta. Közölte, sokkal fontosabb az, hogyan kormányozható jól, hatékonyan az ország, lehetőség szerint a minél nagyobb átláthatóságot biztosítva.

Az államtitkár a kormányszerkezetről azt mondta, a Miniszterelnökség kvázi "politikai minisztérium" lesz. Majd felsorolta a szakpolitikai minisztériumokat: Belügyminisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi), Földművelésügyi Minisztérium, Honvédelmi Minisztérium, Igazságügyi Minisztérium, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint Nemzeti Fejlesztési Minisztérium.
Lázár János úgy értékelte, ez a 2010-es vagy az azt megelőző évek kormányzati struktúráját részben követő, részben azzal érdemben szakító javaslat.

A minisztériumként működő Miniszterelnökség nem hagyomány nélküli - folytatta a politikus. Mint mondta, a miniszterelnöknek mindig volt saját munkaszervezete, amely megpróbálta összehangolni a kormányzati munkát, "behajtani a választóknak tett kormányzati ígéreteket". 2010-ben érdemi változások történtek a Miniszterelnöki Hivatal formális megszüntetése, a miniszterelnök munkakörnyezetének leszűkítése mellett, egy más típusú koordinációs feladat ellátása miatt - emlékeztetett. Ezt azzal indokolta, hogy "a kétharmados történelmi többséggel rendelkező Fidesz-KDNP-pártszövetség" 2010-ben kísérletet tett az ország közjogi berendezkedésének újraalkotására, amelynek a koordinátora döntően a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium volt. Az államtitkár hozzátette: a miniszterelnök most azt javasolja, hogy újításként a magyar közjogi berendezkedésben a minisztériumok között legyen különbségtétel.

A politikus kitért arra is, felhatalmazást kérnek ahhoz is, hogy a kormány belső feladatmegosztásáról rendeletet alkothasson.
Lázár János azt mondta, nincs abban a helyzetben, hogy "az egyes tárcák végleges feladatköréről, hatásköréről az önök számára megnyugtató és kielégítő tájékoztatást adjak".

Azt ugyanakkor elmondta, klasszikus értelemben vett igazságügy-, honvédelmi, valamint földművelésügyi minisztérium jön létre. Az Emmiről közölte, alapvető dilemma, hogy túl sok területet ölel fel a tárca, de mivel ennek az országnak mégis csak a legnagyobb versenyképességi előnye maga az ember, ezért a vele foglalkozó összes területet egy minisztériumban kell összehangolni.

Az államtitkár beszélt arról is, hangsúlyeltolódást jelent, hogy a kormány a következő négy évben a külgazdasági kapcsolatokra helyezi a hangsúlyt. Mint mondta, lesznek változások a nemzetgazdasági, illetve a fejlesztési minisztérium feladatellátásában is. Beszámolt arról is, hogy Orbán Viktor a napokban - az előző kormányalakítások tapasztalatai miatt - konzultációkat folytat, amely "messze meghaladja a politikai szövetségesek a szintjét", megbeszéléseket tart a társadalom szereplőivel, érdekképviseletekkel, közéleti, közjogi szereplőkkel, a nemzetiségi szószólókkal. Hozzátette: a héten még tárgyal a Nagycsaládosok Országos Szövetségének vezetőivel, a megyei jogú városok, a települési önkormányzatok szövetségeivel, az olimpiai bizottsággal, az orvosi és a gyógyszerészi kamarával, valamint a rendvédelmi és a pedagóguskar vezetőivel. Úgy fogalmazott, a javaslatról el lehet mondani, hogy "mégis csak Magyarország demokratikus jogviszonyai között kivételesen, három alkalommal megválasztott magyar miniszterelnök terjeszti azt elő". Nem lehet azt elvitatni, hogy Orbán Viktor az elmúlt 25 évben az ország működtetése tekintetében páratlan tapasztalatra tett szert - hangoztatta.

Lázár János beszélt arról is, hogy a magyar közjogban erős jogkörei vannak a miniszterelnöknek a kormány személyi összetételének és szervezeti működésének meghatározására; nem a kormánynak van elnöke, hanem a miniszterelnöknek van kormánya. Mint mondta, a kormányfő ezen jogkörei szinte töretlenek 1848 óta.

A törvényjavaslatot eredetileg Orbán Viktor és Semjén Zsolt (KDNP) terjesztette be, csatlakozott hozzájuk Lázár János mellett Vitányi István (Fidesz), Tiba István (Fidesz), Papcsák Ferenc (Fidesz), Répássy Róbert (Fidesz), Seszták Miklós (KDNP), Simicskó István (KDNP), Gulyás Gergely (Fidesz), Rubovszky György (KDNP), Vejkey Imre (KDNP), Vas Imre (Fidesz) és Ágh Péter (Fidesz).

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.