Lázár János nem akar újrázni 2014-ben

Hódmezővásárhely polgármestere, Lázár János 2014-ben szeretné befejezni városvezetői munkáját; mint mondta, lehet, hogy a parlamentit is, de ezt még nem döntötte el.

A Fidesz frakcióvezetője szerint a kormánypárti képviselőcsoportban messze többségben van az az álláspont, hogy az önkormányzati tisztséget viselők ne lehessenek országgyűlési képviselők is. Lázár János hétfői budapesti tájékoztatóján ugyanakkor hozzátette, hogy az összeférhetetlenségről szóló vitát még nem folytatták le a frakcióban.

A politikus azt mondta, ha ezzel kapcsolatban ma megkérdezik tőle, vajon mi lesz a kétharmados törvényekben, akkor azt válaszolja: szerinte az, hogy polgármester nem lehet parlamenti képviselő. A frakcióvezető rámutatott azonban arra, hogy az összeférhetetlenségi szabályok megváltoztatása megnyitja az önkormányzatok törvényhozásban való részvételének kérdését.

Nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy az emberek letették a voksukat a választásokon a polgármesteri posztot betöltő képviselőjelöltek mellett.

Lázár János Hódmezővásárhely polgármestereként azt tartja egészségesnek, ha három ciklus után valaki más átveszi a stafétabotot. Kész vagyok a befejezésre - mondta, hozzáfűzve, hogy rendkívüli helyzet esetén a város érdekében mérlegelné, mit lépjen, de alaphelyzetben 2014-ben a polgármesteri munkát szeretné befejezni. Lehet, hogy a parlamentit is, ezt egyelőre nem döntöttem el - közölte.

A hétfői Magyar Nemzet Gulyás Gergely fideszes politikus kijelentése alapján azt írta, hamarosan kezdeményezik az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény módosítását, így 2014-től összeférhetetlenné válhat a polgármesteri és a parlamenti képviselői tisztség.

(Forrás: hirado.hu)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.