Lázár gyulai kolbászért lobbizott Orbánnál

Írásbeli kérdést intézett a miniszterelnökhöz Lázár János fideszes frakcióvezető, amelyben a Gyulai Húskombinát Zrt. anyagi helyzete és sorsa miatt aggódik. A kormányzati válaszból kiderült: állami pénzből konszolidálhatják a gyulai céget és több más élelmiszer-ipari vállalkozást is.

Habár a parlamenti padsorokban Lázár János fideszes frakcióvezető közvetlenül a miniszterelnök mögött ül és bizonyára bármikor kapcsolatba tud lépni a kormányfővel, a politikus mégis írásbeli kérdést intézett Orbán Viktorhoz a napokban, mielőbbi választ kérve a kabinetvezetőtől. Lázár azonban nem a gazdasági szabadságharc következő csapásméréséről vagy épp az IMF-tárgyalások részleteiről kért tájékoztatást Orbántól, hanem arra várt választ: vajon a gyulai hús jövője is részese-e a hungarikumok védelmének, s mint így hazánk jólétének és hírnevének vagy sem.

Az írásbeli kérdésben a hódmezővásárhelyi polgármester azzal kezdi, hogy Gyula városa Délkelet-Magyarország egyik ékköve, fekvése és turisztikai látványosságai, mezőgazdasági adottságai, fürdőhagyományai miatt szerinte méltán világhírű települése hazánknak. „A magyar településekre jellemző élni akarás, a munka szeretete, és a méltán elismert magyar tehetség mellett rendelkezik egy másik, emberek milliói által elismert és szeretett ágazattal, nevezetesen a gyulai húsiparral. E kiváló gasztronómiai hagyományokkal rendelkező vidék mind az állattartás, mind a húsfeldolgozás, a hentes ipar vonatkozásában a magyar gasztronómiai kultúra, a tájjellegű hagyományok fellegvára világszerte ismert és elismert termékeivel” - írja Orbán Viktorhoz címzett levelében Lázár János.

A fideszes frakcióvezető ezt követően „kiemelkedő jelentőségű gazdasági társaságnak” nevezi a Gyulai Húskombinát Zrt.-t, amely nemcsak hogy 143 éve meghatározó résztvevője a magyar élelmiszeriparnak, de több száz környékbelinek biztosít megélhetést. „Magyar tulajdonosi szerkezettel rendelkező vállalat, amely olyan hungarikumnak minősülő termékeket is forgalmaz (Gyulai kolbász, Csabai kolbász, Gyulai májas), amelyek tevékeny szerepet vállalhatnak hazánk jó hírnevének megalapozásában, mind a térség államaiban, mind egész Európában” - írja Lázár János, majd hozzáteszi: „az elmúlt években tapasztalt világgazdasági válság, továbbá az ehhez károsan kapcsolódó, 2002 és 2010 közötti pusztító MSZP-s kormányzati politika hátrányosan érintette Délkelet-Magyarország megyéin kívül az egész országot, a hazai ipar és mezőgazdaság teljesítmény
drámaian csökkent, államadósságunk mértéke drasztikusan emelkedett”, s ezek a káros folyamatok Lázár János szerint a Gyulai Húskombinátot fokozottan sújtották.

A fideszes politikus rámutat a kormányfőnek írt levelében, hogy a cég bár új exportpiacokat szerzett, „a reményteljes külföldi megrendelés állomány teljesítéséhez” viszont megfelelő források és anyagi eszközök szükségesek, amelyek egyelőre nem állnak rendelkezésre, a részvénytársaság csődhelyzetbe került.

Lázár írásbeli kérdése szerint „a vállalat állam általi és tulajdonosi konszolidációja kiemelkedő fejlődést eredményezhetne”, ezért azt kérdezi Orbán Viktortól: tervezi-e a kormány, hogy „megmenti a magyar tulajdonú társaságot”.

A levélre nem a miniszterelnök, hanem Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter küldött, szintén írásbeli választ a fideszes politikusnak. Ebben a szakminiszter leszögezi, hogy a kilencvenes években végrehajtott „élelmiszer-ipari privatizáció számos olyan ellentmondást eredményezett, melynek következményeit a mai napig viseli mind az ágazat, mind az egész társadalom.”

Fazekas hangsúlyozza, hogy miután az élelmiszerellátás stratégiai jelentőségű, ezért a miniszter is egyetért azzal: egyes kiemelten fontos területeken, nemzeti márkavédelmi érdekeket szolgáló cégek esetében indokolt megvizsgálni az állami konszolidáció lehetőségét. „Ilyen vállalatnak tartjuk a nagy múltú Gyulai Húskombinátot, amely – többek között – az Európai Unió földrajzi árujelző oltalma alatt álló gyulai kolbász legfontosabb, nemzetközi hírű előállítója” - írja Fazekas Sándor.

A szakminiszter válaszában hozzáteszi: az elmúlt időszakban a Fidesz-frakció számos országgyűlési képviselője felvetette, hogy a körzetében korábban jelentős foglalkoztató élelmiszer-ipari üzem bezárt, vagy igen alacsony hatékonysággal üzemel. „Szükségesnek látják, hogy a kormányzat vizsgálja meg a magyar élelmiszeripar helyzetét, és tegyen javaslatot a további működés lehetőségeire, az ágazat megújítására. Ezért a Vidékfejlesztési Minisztérium vezetése valamennyi olyan államtitkárság szakértőinek bevonásával, akiknek feladatuk, felelősségük van a magyar élelmiszeripar működésében, egy munkabizottság felállítását kezdeményezte, amelybe bevonta az érintett társtárcák munkatársait is. A munkabizottság összeállított egy olyan intézkedéscsomag tervezetet, amely az élelmiszeripart leginkább sújtó problémák enyhítését szolgálhatja. Az intézkedéscsomagot a Vidékfejlesztési Minisztérium Vezetői Értekezlete jóváhagyta, és azt megvitatás céljából 2012 februárjában a Versenyképességi Tanács elé terjesztem” - írja Fazekas Sándor.

Majd hozzáteszi: a javasolt intézkedés csomag részét képezi, hogy azokat a magyar vállalatokat, amelyek a hazai ellátás biztosításában, a mezőgazdasági termékek felvásárlásában, a foglalkoztatásban játszott szerepük, illetve különleges minőségű termékeik miatt kiemelt fontosságúak, szükség esetén állami segítséggel kell konszolidálni. A támogatásért cserében az államnak átmenetileg – a támogatás visszafizetéséig – tulajdonosi, irányítási részesedést kell kapnia. A szóba kerülő vállalkozások körének felmérése folyamatban van.

„Képviselői tevékenységéhez további sok sikert kívánva megköszönöm, hogy kérdéseivel is segíti közös munkánkat” - zárul Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter válasza.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.