Lázár János: Szegregált az oktatási rendszer

Nem faji alapú, hanem szociális típusú integrációra van szükség az oktatásban – mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a Fidesz oktatási műhelyének konferenciáján.

Lázár János
Lázár János és Répássy Róbert

"Arra van szükség, hogy minden szegény, tehetséges, ambiciózus, rátermett gyermek, és általa a szülő is kapjon lehetőséget arra, hogy boldoguljon ebben a társadalomban", fogalmazott Lázár, aki korábban a NOL-nak már nyilatkozott erről.

Hozzátette: Hódmezővásárhelyen, ahol ő a polgármester, sokan letagadják roma származásukat, így emiatt sem lehet azon az alapon az integrációt megoldani.

Véleménye szerint az integráció gyermekvédelmi eszközökkel, munkahelyteremtő és társadalmi felzárkóztató programok kiegészítésével valósítható meg. Kiemelte:adminisztratív eszközökkel  nem lehet számon kérni az esélyegyenlőséget.

"Ma az oktatási rendszer sokkal szegregálóbb, mint bármikor volt", ami szerinte a nyolcéves szocialista kormányzásnak tudható be. "Történelmi bűn, amit a szocialisták csináltak az oktatáspolitikában", hangoztatta.

A Fidesz frakcióvezetője arról is beszélt, hogy "az oktatáspolitikában gyors cselekvésre van szükség". Ennek jegyében hétfőn tűzi napirendre az Országgyűlés a buktatás lehetőségének visszahozatalát az általános iskolák alsó tagozatában. Meg kell teremteni az iskolák megbecsültségét, ám a pedagógustársadalom gyors egzisztenciális felemelkedésének nincs reális lehetősége – fűzte hozzá.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.