Lázár könnyít és szigorít: 3,5 millió a határ 2005-ig visszamenőleg!

Lázár János azt javasolja, emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, és emellett azt is, hogy a nyugdíjba vonulókra se vonatkozzon a 98 százalékos jogszabály hatálya.

Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője azt javasolja, emeljék fel a 98 százalékos különadó összeghatárát 3,5 millió forintra, amelybe a szabadságmegváltás nem tartozna bele. Az állami és önkormányzati vezetők, az állami és önkormányzati cégek vezetői esetében azonban megmaradna a különadó kétmillió forintos összeghatára a szabadságmegváltással együtt.

A politikus mindezt az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács hétfői, budapesti ülésén jelntette be. A javaslat a 2005-től számított adóévre vonatkozna. A frakcióvezető azt is kezdeményezi, hogy azokra, akik nyugdíjba vonulnak, ne terjedjen ki a 98 százalékos különadóról szóló jogszabály hatálya.

Lázár János közölte, ha javaslata elnyeri az érdekképviseletek támogatását, akkor indítványozza, hogy az Országgyűlés költségvetési bizottsága módosító javaslatként még hétfőn terjessze azt a parlament elé.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.