Lázár: siker, hogy 12 ezer helyett 18 és félezer bűnöző van a börtönökben

Az elmúlt években jelentős lépéseket sikerült tenni a közbiztonság javítása érdekében - jelentette ki Lázár János a Csongrád Megyei Önkormányzat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségén, pénteken Szegeden.
Több rendőrre és szigorúbb törvényekre volt szükség a közbiztonság javítása érdekében – idézte föl a Lukács János megyei rendőrfőkapitánytól néhány évvel ezelőtt kapott tanácsokat a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, mielőtt Magyar Annával, a Csongrád megyei közgyűlés elnökével átadták a dandártábornoknak a megye díszpolgári címet.

Az elmúlt néhány esztendőben látványosan javult a Csongrád megyében élők biztonságérzete, úgy, hogy az itt dolgozó 1600 rendőrnek nem csak a falvak, városok nyugalmát kell őrizniük, hanem az Európai Unió külső határát is – közölte a politikus.

Az államtitkár emlékeztetett rá, 2010-ben 44 ezer rendőr szolgált Magyarországon, ma 4 ezerrel többen. A szigorúbb jogszabályoknak köszönhetően pedig a négy évvel ezelőtti 12 ezer helyett 18,5 ezer bűnöző tölti büntetését a börtönökben.

Azzal pedig, hogy a kormány 2013-ban és 2014-ben is 30 milliárd forinttal növelte a rendőrség támogatását hatékonyabb munkafeltételeket lehet biztosítani a testületnél dolgozóknak – hangsúlyozta Lázár János.

Lukács János belügy szolgálatát 1972-ben kezdte meg a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon. 1982-től dolgozott különböző beosztásokban a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányságon, ahol 1991-ben nevezték ki a főkapitány bűnügyi helyettesének, majd hat évre rá főkapitánynak. Kiemelkedő munkáját számos kitüntetéssel ismerték el, megkapta többek között a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, 2012-ben pedig az „Év Rendőre" lett. Rendőri munkája mellett tudományos és oktatási tevékenységet is végez, címzetes egyetemi docensként a szegedi jogi kar munkatársa.

Csongrád megye sajtódíját Gémes Sándor fotóriporter, a szegedma.hu hírportál munkatársa kapta.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.