Lázár: Pimaszak Goodfriend megjegyzései

André Goodfriendnek semmi köze ahhoz, ami Magyarországon történik – Lázár János miniszter a volt budapesti amerikai ügyvivőnek egy kiszivárgott feljegyzésben megfogalmazott, magyar vonatkozású észrevételeit „kifejezetten pimasznak” minősítette a Kormányinfó sajtótájékoztatón.

„André Goodfriend volt amerikai ügyvivőt mindig szeretettel látjuk Magyarországon, de csak mint turistát” - mondta Giró-Szász András távozó kormánykommunikációs államtitkár a 27. Kormányinfó sajtótájékoztatón, mire a mellette álló Lázár János miniszter felé fordulva felszólította, „csak a magad nevében beszélj”.

Lázár János jól érzékelhető felindultsága nem kollégájának, Giró-Szász Andrásnak szólt (aki utolsó alkalommal állt ma a miniszter mellett a Kormányinfón, és a nyilvánosság előtt kívánt boldog születésnapot a kisfiának), hanem az amerikai diplomatának.

A Mandiner birtokában jutott, 2014. októberi non-paper (nem hivatalos feljegyzés) szerint ugyanis nagyon is konkrét törvénymódosításokat követelt az amerikai fél a magyar kormánytól (például a reklámadó eltörlését). A nem a nyilvánosságnak szánt, parancsoló hangnemű iratban egyetlen szó sem esik Vida Ildikóról és a NAV-ról, noha a dokumentum már a kitiltási botrány kirobbanását követően született – írta a Mandiner.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.