Lázár: Nem hetyegéssel töltöttem az időt

Máig titkolt utazásairól faggatta volna a Szabadság téri emlékműről sajtótájékoztatót tartó Lázár Jánost az RTL Klub. A miniszter a reklámadóval vágott vissza.

A sajtóban a Origo által feltárt, és azóta többször is előkerült észak-olaszországi, zürichi és londoni utazásával kapcsolatban Lázár János azt mondta: az államnak fontosabb érdeke fűződik ahhoz, hogy az utak tartalmi kérdései ne kerüljenek nyilvánosságra. Ezek hivatalos utak voltak, „nem kellemes időtöltés volt, nem hetyegéssel töltöttem az időt, hanem munkával” - közölte, hozzátéve, hogy a látogatások részben az Információs Hivatallal kapcsolatos tevékenységét fedték le, részben pedig a kormánytól kapott feladatait végezte el.

A vele tartó két munkatársa, Perényi Zsigmond és Sonkodi Balázs alapvetően tolmácsolási segítséget nyújtottak - ismételte meg korábbi nyilatkozatát.

Az utazásokkal kapcsolatos kérdést feltevő RTL Klubos riporterhez szólva - a csatorna reklámadó-fizetési kötelezettségére utalva - Lázár János hozzátette: „nem tudok abban segíteni, hogy ne kelljen adót fizetniük”.

Amint arról többször is beszámoltunk, június elején – nem sokkal azután, hogy az Origo megírta Lázár János költségtérítéses ügyét – váratlanul leváltották a portál főszerkesztőjét. A hírek arról szóltak, hogy politikai nyomásra kellett távoznia az újságírónak, ám ezt Lázár János, a portáltulajdonos Magyar Telekom, valamint az Origo kiadója is cáfolta.

Később viszont mind több forrás erősítette meg, hogy a Miniszterelnökségtől érkezhettek panaszok – az állammal jókora üzleteket kötő – tulajdonoshoz a kormánypárti politikusokat kellemetlenül érintő cikkek miatt. A történtek miatt sok origós újságíró felmondott, a Kettős Mérce pedig két tüntetést is tartott, a tiltakozó demonstrációkon több ezren vettek részt. 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.