Lázár már Tarlós tyúkszemét tapossa - Leállhat a 3-as metró

Az Index információi szerint Lázár János kancelláriaminiszter magához vonta a rövid és középtávú fővárosi uniós projekteket, és egyben be is fagyasztotta azokat. Budapest így a következő hét évben százmilliárdos forrásoktól eshet el. Eközben Hódmezővásárhely villamost kap.

A 3-as metró felújítása, a villamosjármű-beszerzés folytatása, kisföldalatti-járműcsere, a 2-es metró és a HÉV összekötése, a 4-es metró kelenföldi buszterminál és P+R parkoló – az Index információi szerint ezek a beruházások esnek áldozatul az új fejlesztési politikának.

Móricz-Sabján Simon / Népszabadság

A kormány nemrég fogadta el a 2014–2020 közötti közlekedési operatív programot (IkOP), amelyben egyetlen fővárosi projekt sem szerepel. Többen már most Lázár–Tarlós-háborút emlegetnek a Fideszben.

Az átcsoportosításra egyetlen indokot lehet tudni: Budapest elég erős gazdaságilag, hogy önmaga fejlesszen, inkább vidékre kell a pénz. Az elsőrendű közlekedésfejlesztési prioritás így a Szeged–Hódmezővásárhely-villamosvonal lett. Szakértők szerint a vonal kiépítése jó törekvés, csakhogy Budapesten konkrét katasztrófát okozhat például a folyamatosan meghibásodó, füstölő, leálló 3-as metró felújításának elmaradása.Lázár valószínűleg nem egyedül döntött, minden bizonnyal Orbán Viktor miniszterelnöknek lett elege abból, hogy újabb és újabb milliárdokat kell a fővárosi közlekedésbe pumpálnia, miközben nem kap cserébe semmit.

A főpolgármester egy korábbi, a Vs.hu-nak adott interjújában így fogalmazott: "Ha nem történik meg ez a felújítás, akkor én bizony le fogom állítani a metrót, és nem érdekel semmilyen politikai skandalum, nem fogok egyetlen emberéletet sem kockáztatni emiatt."
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.