„Lázár János pökhendi és kioktató választ adott”

Az Együtt-PM szerint a stadionrekonstrukcióra tervezett összeg pontosan elég lenne arra, hogy az ország lehívja az uniós kohéziós alapban rendelkezésre álló több mint hatmilliárd eurót – mondta szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Szabó Szabolcs.
A független képviselő úgy fogalmazott, hogy az uniós források elosztásáért felelős Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter vagy szándékosan hazudik az uniós források felhasználásáról, vagy nem ért a rábízott területhez, ugyanis az általa vezetett tárca „gyakorlatilag ki akarja húzni” az uniós támogatású projektek közül a fővárosi közlekedésfejlesztési programokat.

Szabó Szabolcs azt mondta, hogy Lázár János írásbeli kérdésükre egy „pökhendi és kioktató” választ adott, ami számos tévedést és csúsztatást tartalmaz. Példaként említette, hogy a miniszter közlése szerint a budapesti tömegközlekedés elérte az uniós átlagot, illetve a fővárosi közlekedésfejlesztési projekteknek alacsonyabb az uniós támogatásintenzitása. A kohéziós alapokból finanszírozott programok támogatásintenzitása 85 százalékos - hangsúlyozta Szabó Szablocs.

Az ellenzéki képviselő kijelentette: stadionrekonstrukcióra ebben az évben több mint száz, 2017-ig pedig összesen 375 milliárd forintot terveznek elkölteni, miközben ez a pénz elég lenne arra, hogy az ország lehívja a kohéziós alapban rendelkezésre álló hatmilliárd eurót.
Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.