Lázár János ismét kinevezett

Miniszteri biztosokat nevezett ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter: az új közbeszerzési rendszer kialakításának koordinálását Homolya Róbert végzi augusztus 21-étől, míg a Lakitelek Népfőiskola épületének fejlesztését július 1-jétől Kandra Ildikóra bízta Lázár János - szerepel a Hivatalos Értesítő pénteki számában.

A miniszter Homolya Róbert feladataivá teszi az új uniós közbeszerzési irányelvek magyar jogrendbe illesztésének koordinálását, valamint annak biztosítását, hogy a magyar szabályozásban szerepet kapjon a hozzáadott érték, a fenntarthatóság és a megvalósítói felelősség.

A miniszteri biztosnak elő kell készítenie és lehetővé kell tennie az e-közbeszerzés koncepciójának bevezetését, és ügyelnie kell a közbeszerzéssel kapcsolatos adminisztráció racionalizálására.

A Lakitelek Népfőiskola épületének rekonstrukciójáért és fejlesztéséért felelős miniszteri biztos megbízatása július 1-jétől december 31-ig tart.

Kandra Ildikónak figyelemmel kell lennie a hazai és uniós források felhasználására. Mint kinevezése tartalmazza, munkája során közreműködik a szükséges forrás biztosításában, és javaslatot tesz a források felhasználására. Felügyeli a rekonstrukciót, emellett közreműködik a feladatához kapcsolódó jog- és egyéb szabályok előkészítésében, és előkészíti a szervezeti döntéseket is.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.