Lázár: „Egyszerű katona vagyok”

Távozik Nobilis Márton, a Nemzeti Kommunikációs Hivatal elnöke a Miniszterelnökségről, miután 25 milliárd forintos pályáztatás zárul le – jelentette be Lázár János.
A Népszabadság már megírta, hogy a kormányzati reklámügynökség Rogán Antal tárcájához kerül.

Másik változás lesz a Miniszterelnökségen, hogy L. Simon László államtitkár ugyan marad, de Csepreghy Nándor lesz államtitkári rangban a miniszter-helyettes.

Azt Rogán Antalnak kell eldönteni, hogy számít-e Lázár Jánosra a Kormányinfó sajtótájékoztatókon. „Ahogy más téren is, a kormánykommunikáció terén is egyszerű katona vagyok” – válaszolt Lázár arra, hogy Rogán Antallal vállalná-e tovább a Kormányinfó tájékoztatókat. „Ki az erős, ki a gyenge, szappanopera része. Mindig a munkámra koncentrálok. Segíteni szeretném a miniszterelnök urat, nem a kavarással, a munkámmal” – mondta Lázár János, aki 2018-ban is képviselő szeretne maradni, és
akkor lehet mérleget vonni arról, hogy munkájával mennyiben segítette a kormány sikeres működését.

Giró-Szász András nem adott választ arra, hogy távozik-e. Az erre vonatkozó kérdésre azt mondta, hogy a miniszterelnökkel beszél meg minden ilyen kérdést.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.