Lázár az Amnestynek: a civil szervezetek sem állnak a törvények felett

A civil szervezetek sem állnak a törvények felett - írta Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter Jeney Orsolyának, az Amnesty International (AI) magyarországi szervezete vezetőjének. A levelet szerda késő délután a kormany.hu oldalon is közzétették.

A kormányzati portál emlékeztetett: az Amnesty International magyarországi szervezete a civil szervezetek helyzetéről közölt tanulmányt a napokban, és ezzel kapcsolatban Jeney Orsolya levélben fordult Lázár Jánoshoz. A miniszter válaszában azt írta: magánemberként és politikusként egyaránt mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a civil szféra minél jobban betölthesse azt a szerepet, amelyre egy modern demokráciákban hivatott.

"Azonban a magyar civil társadalom finanszírozási gyakorlata - amit még nagy jóindulattal sem lehet egészséges alulról jövő, civil adományokon alapuló finanszírozásnak nevezni - oda vezetett, hogy ezek a szervezetek eltávolodtak a társadalom egészétől, és a szféra legerősebbjei megélhetési civilként maguk között osztották el a korlátozottan rendelkezésre álló forrásokat" - írta levelében Lázár János.

Hozzátette: lehetőségük ugyan adott volt erre, de ez a gyakorlat jogszerűnek és igazságosnak nem tekinthető. Azok a civil szervezetek, amelyeket tanulmányukban a magyar kormány által "sarokba szorítottként" állítanak be, olyan érdekek és értékek szószólóivá váltak, amelyek nem kötődnek a magyar társadalom sorskérdéseihez - állapította meg Miniszterelnökséget vezető miniszter.

A civil szervezetekre is vonatkoznak a törvények

Lázár János visszautasította azt a tanulmányban foglalt állítást, hogy a magyar hatóságok "hadjáratot" folytatnának a független civil társadalom tagjai ellen. A magyar hatóságok a munkájukat végezték és végzik akkor, amikor a hatályos magyar törvények betartását ellenőrzik azoknál a civil szervezeteknél, amelyek közpénzek felett rendelkeznek - hangsúlyozta, hozzátéve, a törvények ezekre a szervezetekre is vonatkoznak.

Azzal összefüggésben, hogy a tanulmány szerint "civil szervezetek (...) zaklatásának és megfélemlítésének árát legvégül azok az emberek fogják megfizetni, akiket ezek a szervezetek képviselnek", azt válaszolta: "a magukat törvényen felül állónak tartó szervezetek káros tevékenységének az árát a teljes magyar társadalom fizeti meg". Hozzátette azt is: nem várja el, hogy egyetértsenek vele ebben, de azt igen, hogy a törvényeket a civil szervezetek magukra is kötelezőnek fogadják el.

A miniszter felidézte: tavaly mintegy tucatnyi civil szervezet tevékenységét vizsgálta és kifogásolta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi). Meglátása szerint "a vizsgálatok a 80 ezer szervezet közé került fekete bárányok kiszűrését célozzák". Az érintett szervezetek pedig - írta Lázár János - nem az igazukat próbálják bizonyítani, hanem a legkülönbözőbb vádakkal illetik mind a magyar kormányt, mind pedig az attól függetlenül munkájukat végző hatóságokat, ami elfogadhatatlan.

Ellenséges médiakampány

Az AI magyarországi szervezete február 2-án közölte a honlapján a Sarokba szorítva című tanulmányát, amelyben úgy értékelte: a múlt évben több magyar civil szervezet vált "hosszan tartó kormányzati támadássorozat célpontjává", ami nagyban akadályozta őket, hogy a munkájukat végezzék, "dermesztő hatással volt az egyesülési jogra, és szűkítette a civil szervezetek mozgásterét az országban".

A tanulmányban az olvasható: 2014 májusa óta több magas rangú kormányzati szereplő, ideértve a miniszterelnököt is, fogalmazott meg vádakat a civil szervezetekkel kapcsolatban, több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítva meg ezeket a szervezeteket. Szerintük ezek az állítások rendszeresen ismétlődnek azóta is egy ellenséges médiakampány keretében, amelynek "célja, hogy rontsák a szervezetek szavahihetőségét, és megkérdőjelezzék munkájukat a társadalom szemében".

Véleményük szerint 2014 tavaszán és nyarán jelentősen nőtt a nyomás a civil szervezetekre, amikor a Miniszterelnökség vizsgálat lefolytatását kezdeményezte az érintett szervezetekkel kapcsolatban. A "rendkívüli ellenőrzés" májusban kezdődött, és 59 civil szervezetet érintett - rögzíti a tanulmány bevezetője. A vizsgálatot a Kehi folytatta le, amely "nincs birtokában olyan garanciáknak, amelyek a függetlenségét és pártatlanságát biztosítanák, és amelynek joghatósága az eljárás lefolytatására erősen vitatott" - írta tanulmányában az Amnesty International magyarországi szervezete.

 

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.