Lázadás a Jobbikban, Vonának kell rendet vágnia

Fellázadtak az edelényi jobbikosok a pártközpont ellen, mert Vonáék Molnár Oszkárt preferálják, és felszólították a helyi szervezet vezetőjét, Miklós Árpádot, vonja vissza jelölését Molnár javára - írja a hvg.hu.

Miklós Árpád a lapnak elmondta, úgy tudja, Molnár Oszkár kereste meg a Jobbikot azzal, hogy léptessék vissza őt. Ezzel nemcsak a körzet jobbikosai nem értenek egyet, de ő sem. Szerinte az országos vezetés nem hozhat olyan döntéseket, amelyek ellentétben állnak a helyi tagság akaratával, mert ez ellentétes az egész mozgalom szellemiségével, arról nem is beszélve, hogy ezzel becsapnák szavazóikat. 

Miklós úgy tudja, a végső szót Vona Gábor fogja kimondani, aki csütörtökön Edelénybe érkezik. Ezen a napon látogat a kisvárosba Orbán Viktor is, aki a Molnár Oszkár helyett indított Daher Pierre helyzetén próbál javítani.

Daher Pierre az első fordulóban nyert, de ott lohol a nyakában Molnár is, aki, ha a maga mögé állítja a jobbikosokat, könnyen meglepetést okozhat. A nagyon gyengén szerepelt szocialista jelölt, Gúr Nándor egyelőre még nem jelezte esetleges visszalépését. Ha így döntene, akkor szinte biztosra lehetne venni a Fidesz jelöltjének győzelmét ebben a bizarr helyzetben.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.