Latorcai: iratmegsemmisítés történt a volt MeH-ben

Iratmegsemmisítés nyomaira bukkantak a volt Miniszterelnöki Hivatal Báthory utcai épületében - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkára.

Latorcai Csaba közleményében - a Hír TV előző napi információját megerősítve - azt írta: csütörtökön a KIM szervezeti egységéhez tartozó nemzetpolitikai államtitkárság tudomására jutott, hogy az egykori MeH épületében nagy mennyiségű, 15 darab kukászsáknyi iratot ledaráltak.

Közölte: az eredeti iratokat teljesen szakszerűtlenül, a közigazgatási iratkezelés alapszabályait megszegve semmisítették meg, továbbá nem volt bizonyítható, hogy azok ledarálhatóak lettek volna. Tájékoztatása szerint az iratok különböző szakpolitikai területeket érintenek, és azok között találtak pénzügyi elszámolásokat, szerződéseket, éves beszámolókat, kisebbségi önkormányzatok 2009-es éves beszámolóit.

Mint írta, az iratmaradványokból kitűnt, hogy nemcsak a nemzeti és etnikai kisebbségek főosztályán zajlott iratmegsemmisítés, hanem a költségvetési főosztályon, a személyi ügyi főosztályon, valamint a határon túli magyarok főosztályán is. Közölte, az említett iratok megsemmisítésére sem a nemzetpolitikai államtitkárság vezetője, sem az egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatok államtitkárságának vezetője nem adott utasítást, illetve erről a megsemmisítésről értesítést nem kapott.

A helyettes államtitkár az esetről jegyzőkönyvet vetetett fel, valamint feljegyzést kért arról, milyen iratok kerültek megsemmisítésre. Közölte, bekérette az iratok másolatait és az iratmaradványokat. Latorcai Csaba utasítást adott ki, hogy az "irattározási" folyamatot állítsák le. Hozzátette: a KIM biztonsági főosztályának vezetője kérésükre gondoskodott az iratmaradványok őrzéséről.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.