'Lassan mi leszünk a legszegényebb EU-tag'

Az Együtt-PM véleménye szerint Magyarország hamarosan az Európai Uniós legszegényebb állama lesz - közölte az MTI-vel az Eurostat adataira hivatkozva a szövetség társelnöke. Szabó Tímea azt írta, hogy politikusaik olyan javaslatokat nyújtanak be az Országgyűlésnek, amelyek a családok és a gyermekek szegénységét is csökkentik. Az Eurostat legfrissebb adatai szerint a lakosság 33,5 százalékát, vagyis 3,3 millió embert veszélyeztet a szegénység és a társadalmi kirekesztettség, ami 100 ezer fővel magasabb a korábbi adatnál - hívja fel a figyelmet a független képviselő.

Úgy fogalmaz: újra bebizonyosodott, hogy "Orbán Viktor munkaalapú társadalma nem életképes", mert a teljes munkaidőben dolgozóknak már 5,4, a részmunkaidőben dolgozóknak pedig több, mint 16 százalékát veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztettség.

Az Együtt-PM-hez tartozó képviselők egy átfogó törvényjavaslatot nyújtanak be az Országgyűlés elé, amelyek egy részét már korábban is beterjesztették, azonban a kormánypártok mindeddig nem támogatták azokat - jelenti ki.

A javaslat többek között tizennyolc évre emelné a tankötelezettség korhatárát, lehetővé tenné, hogy utalványban fizessék ki a gyes-t, erősítené a nők munkajogi védelmét, elősegítené az atipikus munkavállalási formák terjedését, rögzítené a családi pótlék éves emelését és lehetővé tenné, hogy a gyermekvédelmi támogatásokat utalvány helyett készpénzben folyósítsák - sorolja elképzeléseiket.

Blogok
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.