Lassabban apad a vártnál a Duna

Vasárnap kora délutánig 34 településről 1348 embert kellett kitelepíteni, 44 utat zártak le az áradás miatt.

A Duna vízszintje a vártnál lassabban apad, vasárnap kora délutánig 34 településről összesen 1348 embert kellett az otthonából kitelepíteni, és 44 utat zártak le a folyó áradása miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján. A védekezésben hozzávetőlegesen 15 ezren vesznek részt.

Az árhullám miatt mintegy 1800 fogyasztó maradt áramszolgáltatás nélkül, a vezetékes vizet pedig körülbelül ötezer fogyasztónál nem lehet használni.

A Győr-Moson-Sopron megyei Győrújfaluban erősítik a töltést és bordás megtámasztást építenek. Hasonló munka folyik Koroncón is, Dunaszentpálon pedig a talpfolyásoknál erősítik a gátfalakat és a kisebb buzgárokat fogják el. Zselykepusztán a néhány helyen átázott földtöltést erősítik, a győri Iparcsatorna déli szakaszán meg kell erősíteni a védművet, Mecséren most már csak kisebb erősítésre van szükség a gáton.

Komárom-Esztergom megyében Pilismarót és Dömös egyelőre közúton megközelíthetetlen, de a lakók ellátásáról gondoskodtak. A két település térségében a víz bakteriálisan fertőzött, ezért csak forralás után lehet fogyasztani, zacskós vizet osztanak. Komáromnál némi átszivárgás figyelhető meg. Dunaalmásnál a vasúti töltés átszakadt, a 10-es útra és az azon túl lévő mezőgazdasági területre ömlik a víz. Pilismaróton a gát bordás megtámasztását végzik, Dömösön a védőgát 11-es út felőli sarkát homokzsákokkal támasztják meg. Esztergomban a Csenkei-hídnál lévő gátat erősítik.

Pest megyében, Százhalombattán a Hajós utcánál a csatorna mellett feltört a víz, hét lakót ki kellett telepíteni. A csónakházat is kiürítették, és száz táborozó gyermeket másutt helyeztek el. Verőcén némelyik utcában 30 centiméter magasan áll a víz, amelytől homokzsákokkal védik a házakat. Dunabogdányban a meglazult kerékpárúti töltést kell erősíteni, a burkolat közepén háromméteres repedés van, ezen keresztül tör fel a víz. Szigetmonostoron vízbetörés miatt száz ingatlanból ki kell menekíteni a lakókat. A Szentendrei-sziget déli részén 300 méter szélességben szivárog a víz egy fás-bokros területre, Horány irányába. Az ott tartózkodó száz ember elhagyta az üdülőterületet.

Szintén Pest megyében, Vácon délelőtt újabb 50 lakót telepítettek ki. Sződligeten a védművek magasítása, megerősítése folyik. Szobon lezárták a temetői hidat, Nagymaroson a másodlagos védelmi vonalat építik. Tökölön a Duna 400 hektárnyi mezőgazdasági földet öntött el, a vadászok és horgászok reggel óta mentik a vadállatokat. Visegrádon szivárgások, buzgárok jelentek meg, homokzsákokkal védik a területet.

Budapesten csaknem ezerhétszázan dolgoznak a város védelmén, 215-re emelkedett a kitelepített lakók száma. Folyamatosan telítődik a csatornarendszer és -hálózat, és egyre több jelzés érkezik az ideiglenes gátak szivárgásáról. Folyamatos a készültség a Margitszigeten, a Római-parton, valamint a rakpartok menti kerületekben.

Fejér megyében, Ercsiben a várható vízállás legmagasabb szintje fölé sikerült emelni a védművet. Adonyban a Lórév felé vezető utat lezárták. Dunaújvárosban a Szalki-szigeten lévő trafóállomásokat a homokzsákos védelem ellenére elérte az áradó Duna, így azokat lekapcsolták, a transzformátorok kiváltásáról az áramszolgáltató gondoskodott. Kisapostagon az árterületen lévő üdülők védelmének megerősítését végzik.

Bács-Kiskun megyében, Baján a Petőfi-sziget körkörös védelme folyik, az ideiglenes védmű magasításán dolgoznak, kitelepítették a szigetieket. Dunapatajon és Hartán a töltéseket magasítják, erősítik. Kritikus pont Tasson a Pákász üdülőterületnél lévő, nyúlgáttal magasított nyári gát, amely helyenként szivárog. Solton és Dunapatajon is folyamatosan erősítik, szükség esetén magasítják a gátakat.

Tolna megyében több mint négyszázan dolgoznak a védekezésen, Báta településen magasítják a gátat, Dunaföldváron megerősítik a védvonalat a szakemberek.

Baranya megyében jelenleg egy településen, Dunaszekcsőn folynak védekezési munkálatok, a földből épített védművet fóliázzák.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.