Lapszemle: Nehézkes egészségügyi átállás

Csúszik az egészségügyi reform a fővárosban. Az átalakítások során bezárt kórházaktól több milliárdot követelnek műhibaperekben. Lapszemle

Veszprém megyei Napló: Kezdődik a költözés a kollégiumba

Megkezdték a beköltözést a veszprémi Pannon Egyetem hallgatói az intézmény frissen felújított központi kollégiumába – adja hírül szerdai számában a Veszprém megyei Napló. Az 1964-ben épült, ötszáz diák befogadására alkalmas kollégiumot gyakorlatilag teljesen átalakították: a lakóegységek kétszer három ágyasak lettek, a tanulórészben hűtővel, mikrohullámú sütővel, férőhelyenkénti internet-csatlakozással és számítógépasztallal.

A zuhanyzók, a mellékhelyiségek és a konyhák a folyosókon találhatók, ám a korábbiakhoz képest jelentősen nőtt a számuk. Az öt szint mindegyikén kialakítottak egy-egy társalgót. Emeletenként tizenöt lakóegység és egy kétágyas tanári szoba várja a kollégistákat. A földszinten kapott helyet a büfé, két egyágyas, mozgássérültek számára fenntartott szoba és néhány magasabb fokozatú apartmanszoba. Az alagsorban kondicionálóterem, multifunkcionális rendezvényterem és sportszoba kapott helyet. A parkolót teljesen zárttá alakították.

A központi kollégium férőhelyeiért a hallgatóknak havonta 11 ezer forintot kell fizetniük. A Pannon Egyetem kollégiumi felvételt nyert diákjait eddig kilenc helyszínen szállásolták el, a központi kollégium átadásával azonban ezek közül három ingatlant már nem kell tovább bérelnie a felsőoktatási intézménynek. (Tudósítónktól)

Délmagyarország: elmarasztalták a cigányokat gyalázó szegedi tanárnőt

Egy évvel később léphet csak előre a közalkalmazotti bértáblán az az egykori szegedi tanárnő, aki egy internetes fórumon kollégáival együtt gyalázkodó kifejezéseket tett roma tanítványaira - írta szerdai számában a Délmagyarország.

A napilap felidézte: a Móra Ferenc Általános Iskola egykori tanárai egy nyilvános internetes főrumon folytatott csevegésben beszéltek így diákjaikról. A tanárok a szegregált intézmény megszüntetése után mentorként segítették tovább egykori roma diákjaikat. A szegedi önkormányzat több tízmillió forintért létesített tizenhat és fél álláshelyet a pedagógusoknak.

A fegyelmi eljárás során csupán két fórumozó tanárt tudtak egyértelműen azonosítani. Egyikük a vizsgálatot megelőzve kérelmezte az érintett iskola vezetőjétől, hogy közös megegyezéssel szüntesse meg közalkalmazotti jogviszonyát. Az igazgató ezt elfogadta. A másik tanár esetében a fegyelmi bizottság elmarasztalta a tanárnőt, aki így egy évvel később léphet csak előre a közalkalmazotti bértáblában.

Kardos János, a szegedi önkormányzat oktatási irodájának vezetője a lapnak elmondta: a bizottság döntése az elbocsátásnál enyhébb, de a többi lehetőség közül a legszigorúbb. Hozzátette: enyhítő körülmény volt, hogy korábbi munkáltatója és jelenlegi szakmai felügyelete is pozitívan ítélte meg a tanár munkáját. A határozat november 26-tól jogerős. (MTI)

Délmagyarország: még bőven van uniós forrás a pályázóknak

Még mindig 21 millió forint áll rendelkezésre, ennyit nyerhetnek a pályázók az Új Magyarország Fejlesztési Terv Környezet és Energia Operatív Programja (KEOP) révén - tudósít a Délmagyarország.  A KEOP egyik pályázatán, melyek nemrégiben hirdettek eredményt, két Csongrád megyei nyertes is volt: Mórahalom önkormányzata 263 millió forintot nyert geotermikusenergia-hasznosításra, a hódmezővásárheli Naturtex Kft. pedig 31,5 milliót, megújuló energiaformákra épülő technológia kialakítására. Ez is elhangzott tegnap Szegeden a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség, és az Energia Központ Kht. szervezte rendezvényen. (Tudósítónktól)

Bors: lefogyott, de fizikailag jó állapotban van Horn Gyula

Bár lefogyott, fizikailag jó állapotban van Horn Gyula volt miniszterelnök, az Alzheimer-kórhoz hasonló betegségben szenvedő exkormányfő állapota azonban súlyos, nem ismeri fel ismerőseit, hozzátartozóit - értesült a Bors.

A lap szerdai számában közölt írás szerint Horn Gyulát családja kérésére nem látogatják párttársai. Utoljára Gyurcsány Ferenc miniszterelnök járt nála.Horn Gyula több mint egy éve az Állami Egészségügyi Központ lakója. Betegsége szervi problémákkal nem jár, de állandó felügyeletre van szüksége a szélsőséges hangulatingadozások miatt - írja a Bors. (MTI)


Népszava: csúszik, de megkezdődik az egészségügy átalakítása a fővárosban

Az előkészítés mintegy egyéves csúszása miatt a ciklus végéig nem lehet teljes körűen bevezetni a fővárosban az egészségügyi ellátórendszer tervezett új modelljét, 2010 végéig annak csak első fokozata léphet életbe - értesült a Népszava.

A lapnak Horváth Csaba humánpolitikai főpolgármester-helyettes elmondta: bár érvénytelenítették a pályázatot, amelyet a tervezett intézkedéseket befolyásoló szakmai hatástanulmány elkészítésére írtak ki, az egyik pályázóval folytatják a tárgyalásokat, és várhatóan december közepéig megkötik vele a 250 millió forintos keretszerződést.

A 250 millió forint keretösszegű megbízás fejében - január közepére - elkészülő dokumentum megállapításait ezután összevetik a közgyűlésben tavasszal elfogadott Budapest Egészségügyi Modell (BEM) célkitűzéseivel, s csak ezt követően kezdődhet a mintegy 16 ezer ággyal működő, 90 telephelyen 14 ezer dolgozót foglalkoztató intézményhálózat korszerűsítése. (MTI)

Magyar Nemzet: több tucat műhibaper megszűnt kórházak ellen

Több tucat műhibaper van folyamatban olyan kórházak ellen, amelyek már nem is léteznek - írja a Magyar Nemzet.

A lap szerdai számában közölt cikk szerint több milliárd forintot követelnek összesen a tavaly megszűnt intézményektől.

A lapnak nyilatkozó ügyvéd elmondta, hogy a megszűnt intézmények esetében az alapítónak - az önkormányzatnak, vagy az államnak kell helyt állnia.

Kárpáti Zsuzsa, az Egészségügyi Készletgazdálkodási Intézet főigazgatója elmondta, hogy negyven olyan műhibaperről tud, amelyet megszüntetett egykori állami intézmény ellen indítottak. (Az intézet képviseli az államot egyes ügyekben.)

Egyes perek már befejeződtek, és amennyiben a bíróság kártérítést ítélt meg, azt már ki is fizették - tette hozzá a főigazgató.

Magyar Hírlap: Új időszámítás kezdődik a fóti Fideszben

Egyhangúlag, hét igen szavazattal határozott a Fidesz országos választmányának elnöksége a fóti szervezet feloszlatásáról és újjászervezéséről; az indoklás szerint a helyiek működése súlyosan sértette a párt érdekeit, jó hírét - írta szerdai számában a Magyar Hírlap.

Az újság információi szerint elsősorban a fóti pártelnök nyilatkozatai és magatartása váltotta ki a döntést, mivel Móczár Béláné többször botrányosan viselkedett, fenyegetőzött, hangoskodott a testületi üléseken. Nem akadályozta meg a frakció kettészakadását, majd azt követően, a megmaradt képviselőcsoportban, férjével és Magyar Eszterrel rendszeresen a szocialistákkal együtt szavazott.

A frakció tagjainak útjai egy éve váltak végérvényesen szét, amikor a szocialisták kezdeményezésére Móczárné és társai támogatták az új egészségház projektet.

A Fidesz választmánya a fóti szervezet újjászervezésével Dióssi Csaba választókerületi elnököt bízta meg. Bartos Sándor alpolgármester a Magyar Hírlapnak elmondta, hogy az általa alakított polgári frakció Móczárné távozása után kész visszatérni a Fideszbe.

Magyar Hírlap - Strasbourgban 43 ügyben marasztalták el Magyarországot egy év alatt

Negyvenhárom ügy miatt marasztalta el a magyar államot 2007 és 2008 szeptembere között a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bírósága - írja a Magyar Hírlap.

A lap szerdai számában megjelent összesítés szerint negyven ítéletet az eljárások elhúzódása miatt mondtak ki.

A fennmaradó három ügyből kettő politikai jellegű.  Az egyikben elmarasztalták az államot, amiért a bíróság elítélte Vajnai Attilát, a Magyarországi Munkáspárt 2006 elnökhelyettesét a vörös csillag viselése miatt. A másikban Korbely János alezredesnek adtak igazat, akit '56-os sortűz-perben ítéltek el - írja a Magyar Hírlap.

Amint arról az MTI korábban beszámolt az Emberi Jogok Európai Bírósága már októberben egy újabb ítéletében is elmarasztalta a magyar hatóságokat, a testület szerint a magyar hatóságok megsértették az emberi jogok európai egyezségokmányának a gyülekezés szabadságát biztosító cikkelyét, amikor 2004-ben nem engedélyezték, hogy a Baumag-kárvallottak Medgyessy Péter akkori miniszterelnök háza előtt tüntessenek. (MTI)

Világgazdaság: borús adventi vásári hangulat

Inkább turisztikai látványosság, semmint busás bevételt hozó üzlet lesz az idén az adventi vásári szezon mind a szervezők, mind a kiállítók számára - írja a Világgazdaság. A lap szerdai számában megjelent cikk arról ír, hogy a szolgáltatás és programok nélküli adventi kirakodás ma már idejétmúlt. A vásárlók inkább a plázákat látogatják.

Néhány kisebb városban már tavaly sem állítottak standokat a gazdasági körülmények miatt bizonytalankodó kereskedők. Pénteken a budapesti Vörösmarty téri rendezvénnyel kezdődik az adventi vásári szezon.

A szervező BTH Turisztikai Szolgáltató Kht. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a 80 millió forintos költségvetésű rendezvényre 600 ezer látogatót várnak. Az oda látogatók mintegy 70 százaléka külföldi. (MTI)

Napi Gazdaság: Nyolc-tíz százalékkal nőnek a közszolgáltatási díjak

Budapesthez hasonlóan a vidéki nagyvárosok is 8-10 százalék körüli emelésekkel kalkulálnak jövőre a helyi közüzemi szolgáltatásaiknál - írja a Napi Gazdaság.

A lap szerdai számában megjelent cikkben összegyűjtötték több nagyváros adatait a várható közműdíj-emelésekről.

Azt írják, hogy az emeléseknél az önkormányzatok főként az energia-árak emelkedésére hivatkoznak. Ugyanakkor idézik jegybanki szakemberek véleményét, akik szerint az önkormányzatok gyakran tarifaemeléssel akarják megúszni a hatékonyságnövelő intézkedéseket.  (MTI)

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.