Nem jogerősen Tasnádi nem keresztapa

Nem jogerősen hatévi börtönre ítélte kedden a Fővárosi Bíróság Tasnádi Pétert. A Kalina József vezette büntetőtanács visszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében találta bűnösnek, a bűnszervezet szervezésének és irányításának vádja alól felmentette.

Talán már Tasnádi Péter ügyvédei sem tudják követni, hogy az elmúlt 17 évben összesen hányféle bűntett elkövetésével vádolták meg védencüket, akit kedden a Fővárosi Bíróság viszszaesőként elkövetett, két rendbeli emberölés előkészületében és felbujtóként elkövetett, két rendbeli életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondott ki - nem jogerősen - bűnösnek, és ezért hat év börtönre ítélt. Hat évre tiltotta el a közügyek gyakorlásától is, s hatmillió 300 ezer forint vagyonelkobzást is elrendelt vele szemben.

Ezzel azonban még nincs vége. Még további néhány ügy sem zárult le: az őt korábban agysorvadás miatt "beszámíthatatlannak nyilvánító" szakértők megvesztegetése és egy hamis vád miatt még nyomoz az ügyészség. S bár Tasnádi az Index internetes hírportálnak nyilatkozva elképesztőnek minősítette az ítéletet, a legsúlyosabb vád, nevezetesen az, hogy bűncseleményeit bűnszervezetben követte volna el, megbukott. Ha a mostan ítélet emelkedne jogerőre, az előzetes letartóztatásban és házi őrizetben töltött időt figyelembe véve legfeljebb 14 hónapra kellene börtönbe vonulnia.

Tasnádi a bíróságon - visszajáró vendég
Tasnádi az ítélethirdetésen

Az 59 éves Tasnádi élete során volt már eladó, biztosítási ügynök, járt katonai főiskolára, amit nem fejezett be, sőt a hadseregből is leszerelt, elvégezte viszont a maxista-leninista egyetem valamennyi szakát. Ausztriába nősült, vállalkozásokba kezdett, vegyes sikerrel. Bejárta a világot, kipróbálta magát a sportban és az üzleti életben egyaránt. A rendszerváltozás után (1991-ben) úgy 20-25 milliós vagyonnal települt haza, s egy évvel később már az újságok címoldalán szerepelt a neve: 1992. szeptember 28-án állig felfegyverzett kommandósok csaptak le Tasnádi cégeinek Rákóczi úti irodájára. Egyebek közt azzal gyanúsították, hogy uzsorakamatra adott kölcsönt, s nem válogatott az eszközökben kintlevőségeinek a behajtásakor.

Már ekkor keresztapának tartották, és akként is kezelték őt a szinte a haza érkezése óta ellene küzdő Pest megyei nyomozók, akik mindent megtettek azért, hogy rábizonyítsák: vállalkozásai leple alatt egy klasszikus bűnszervezetet hozott létre és irányított. Még annak ellenére is, hogy azokban az években a bűnszervezet létrehozása nem számított önálló bűncselekménynek.

Tasnádit elítélték ugyan, ám a legsúlyosabb bűncselekmények vádja alól, amelyekkel a rendőrség a nyilvánosság (és a politika) felé igazolhatta volna a vállalkozó keresztapaságát, a bíróság kétszer is felmentette. Utóbb az egyik róla szóló könyvben elismerte: hiba volt hivalkodó életet élni. És sokat ártott neki az az irodájában lefoglalt fotó is, amelyen két barátjával Al Caponét idéző stílusban pózolnak.

1999. szeptember 6-án a thaiboksz-válogatottal Hollandiából hazatérő Tasnádit már a repülőtér betonján újra őrizetbe vették. Előbb erőszakos bűncselekményekkel, majd sikkasztással, csalással, pénzmosással gyanúsították meg. Hetente újabb és újabb bűncselekményeket írtak a számlájára. A rendőrség az 1992-es nyomozáshoz képest taktikát váltott. Már nem akarták Tasnádit egyetlen monstre perben elítéltetni. Úgy döntöttek, "ügyeit" kisebb csokrokba szedi az ügyész, majd a bíróság elé viszik, így talán még többet is kap, mint ha egy nagy perben ítéltetnék el.

Tasnádi erre válaszul kijelentette: ő nem maffiózó, annyi a bűne csupán, hogy szembekerült Pintér Sándorral, aki szemet vetett a Józsefvárosi piacra, ahol Tasnádi is megvetette a lábát. Az Orbán-kormány belügyminisztere, bár nevetségesnek tartotta az állításait, nyilvánosan soha sem bocsátkozott vitába
a "bűnöző vállakozóval", akinek a feje felett egyre csak gyűltek
a viharfelhők. Még előzetesben volt, amikor a családja szétesett. Kiderült, hogy kislánya nem is tőle való. Viharos válópere alatt felesége két ügyvédjét is támadás érte, és ismeretlenek megkéseltek egy kertészt. A szúrást az asszony védőjének szánták. Közben egyes bűneiért elítélték, más ügyeiben még nyomoztak. Majd újra a címlapokra került. Ahogy a TV 2 műsorában ő maga állította: az ügyvédként egy ideig a védelmét is ellátó fia jelentette fel. Így vetődött fel a gyanú, hogy Tasnádi hárommilliót fizetett az őt beszámíthatatlannak minősítő szakértőknek. S bár ő tagadja, az ügyészség már három személyt hallgatott ki az ügyben gyanúsítottként.

Az első fokon most lezárt ügyben ügyvédje, Tuza Péter szerint a bíróság a vádiratból csak a bűnszervezettel kapcsolatos vádpontokat nem tartotta megalapozottnak. Így tehát a testület azt is elfogadta, hogy Tasnádi meg akarta öletni volt feleségét és annak új párját.

A per 13 vádlottja közül ketten kaptak letöltendő szabadságvesztést, két vádlottat - köztük Tasnádi ügyvéd fiát - felmentettek. Az ügyész súlyosbításért, Tasnádi védője részben felmentésért, részben az egyes cselekmények jogi minősítésének módosításáért és ezzel az ítélet enyhítéséért fellebbezett.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.