Előre

Progresszív választ kell adni a válság kihívásaira, nincs mese, most kaptam egy e-mailt a tárgyban, persze sokkal jobb, hitelesebb és hivatalosabb lett volna, ha faxon, pláne postán kapom, a fene nagy progresszióban úgyis ezek az államilag elfogadott kommunikációs csatornák, talán azért, mert drágák, korszerűtlenek, lassúk, de legalább nem működnek.

Ideje volna már mindenképpen a frappáns progresszív válaszoknak, mert eddig ugye nem voltunk lenyűgözve ettől a rohadt nagy progressziótól, amelynek keretében gyakorlatilag a világ létező összes listáján hátrébb csúsztunk sok helyet az utóbbi hét évben (síneket felszedtük, szén, vodka nincs - ez már a progresszió?), tehát ha ez a fajta progresszió valakit nem győzött volna meg, mert hát itt kétségtelen haladásról van szó, az más kérdés, hogy milyen irányba, de haladás, nem is jelentéktelen, akkor azt majd ez a legújabb fajta, még progreszszívebb progresszió meg fogja győzni, mert ez válaszokat ad a kihívásokra, nem mintha eddig nem a kihívások és a válaszok feleselgettek volna végtelen hosszan, miközben az ország lerongyolódott, nyilván Orbán Viktor reménytelenül unprogresszív, ravasz ármánykodásainak köszönhetően.

Az új progresszív válaszok megfogalmazódását aligha gátolja majd, hogy ilyen balul sült el a progresszív pécsi kampány, a teljesen fölöslegesen kivonult Progresszív Gárda érezhetően elijesztette még a maradék ingadozókat is, nem is tudom, miből gondolták, hogy itt bejön, amikor már szegény Gordont is halálra ijesztették az asszonykórussal, a Páva meg majdnem ideg-összeroppanást kapott, úgy sikoltozott péntek este, hogy sokan azt hitték, Izrael megszállta a Zsolnay-negyedet. Na, de túl vagyunk már ezen is, jöhet a következő akadály, az EP-választás, ahol legalább a Seres Mária-féle Civil Mozgalommal nem kell majd megküzdeni, mert néhány száz kopogtatócédulával lecsúsztak, pedig huszonöt perccel záróra előtt kezdték gyűjteni.

Márpedig ha ez a dinamika fenntartható, akkor a következő Országgyűlés vezető ereje már a Civil Mozgalom lesz, és akkor népszavazás nélkül is bevezethetik majd a képviselők költségeinek elszámolhatóságát. Nem akármilyen mulatság lesz, meglátják!

Aki figyeli a brit lapokat, már láthatja, miből maradtunk ki eddig. Az ottani rendszer hallatlanul kifinomult és jellegzetes brit humorral átitatott - a képviselők vicces indoklásokban magyarázzák a költségeiket, így aztán hetekig mulathat azon az újságolvasó brit, hogy képviselője egy év alatt összesen kábé négymillió forintot költött az adófizetők pénzéből kis kertjének gondozására, fűtéscsövet cseréltetett a teniszpályája alatt, vagy éppen dolgozói kedvezménnyel vásárol a Tescóban. A magyar progresszív erők már évek óta brit elvbarátaikat tartják politikai példaképüknek, tehát minden bizonnyal jó úton haladunk.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.