Angolkert lesz a szolnoki uszodából

Ha sóval nem is hintették be, de fűvel majd bevetik a hajdan nagy múltú szolnoki Damjanich uszoda területét. Az itt élők által "Daminak" nevezett létesítmény sorsa megpecsételődött: a helyiek szerint ezen a területen egyhamar nem lesz sportolásra alkalmas vízi centrum.

A hatvanas években épült szolnoki uszodát két éve zárták be, miután sem a mostani fideszes, sem az előző szocialista vezetésű önkormányzat nem áldozott pénzt arra, hogy a törvényi előírásoknak megfelelően vízforgatókat szereljen be a nem termálvizű medencékbe. A létesítményt a Víz- és Csatornaművek Koncessziós Zrt. a várossal kötött szerződés alapján működtette. Az elmúlt évtizedekben azonban mindössze két számottevő fejlesztés történt: elektromos kapukat szereltek fel a bliccelők kiszűrésére, és felújították a gyerekpancsolót - ugyanakkor siralmas állapotban maradtak a felnőttmedencék, az öltözők, a vécék, a zuhanyozók, no meg a lelátó. Az évi több százmillió forintos koncessziós díjból, amelyet a város az üzemeltetőtől kapott, nem jutott pénz az uszoda igazi fejlesztésére, vízforgatók beszerelésére. Ehelyett inkább a tiszaligeti strandot fejlesztették, ahol felépült ugyan egy ötvenméteres, feszített víztükrű versenymedence, ám azt főként a sportolók - úszók, vízilabdázók, búvárok - használják. A "hobbiúszók" kénytelenek tucatnyian osztozni egy-egy pályán. Ezen a gondon enyhíthet, hogy a tervek szerint a strand területén egy 33 méteres medencét is kialakítanak, s azt a vízilabdások és az úszni tanulók kapnák meg - csökkentve így a nagymedence zsúfoltságát.

A szocialista vezetésű önkormányzat 2005-ben még tervpályázatot hirdetett a Damjanich uszoda hasznosítására: eszerint 3-4 milliárd forintból lehetett volna sportolásra, fürdőzésre és gyógyításra is alkalmas vízi centrumot létrehozni. Ennyi pénze nem volt Szolnoknak, s magánberuházó sem jelentkezett. A város egyedül nem tudott elkezdeni egy ekkora beruházást. Ezért a 2006-os önkormányzati választások után az immár fideszes városvezetés úgy döntött: eladja a Damit. A civil szervezetek és a lakosság egy részének tiltakozása ellenére az üzlet 2007 végén, 2008 elején megköttetett: az önkormányzat a debreceni székhelyű Nívó Generál Kft.-nek adta el a telket 556 millió forintért. A vállalkozást 2006-ban jegyezték be, a cégkivonat szerint a társaság fő tevékenysége saját tulajdonú ingatlan adásvétele.

A Nívó Generál Kft. az eredeti elképzelések szerint egy 120 szobás szállodát és egy fürdőt épített volna Szolnokon, a Damjanich uszoda helyén: a tervek egy hatpályás, 33 méter hosszú medencéről, egy gyermek- és egy gyógymedencéről szóltak, s a terület végében még egy irodaházat is felhúztak volna. Ám a cég végül viszszalépett az adásvételtől. Arra hivatkoztak, hogy a gazdasági válság miatt nem jutnak hitelhez, s így nem tudják elindítani a beruházást. Korábban már átutalták a szolnoki önkormányzatnak azt az ötvenmillió forintos biztosítékot, amellyel vételi szándékuk komolyságát jelezték - ez végül bánatpénzként a városnál maradt.

Az ötvenmillió forint talán épp elég lesz a Damjanich uszoda elbontására, a törmelékek ledarálására és elszállítására - mondta Pókász Endre, a városháza sajtóreferense. A munkát a napokban kezdik el, s várhatóan a nyár végére végeznek vele. Az értékes belvárosi, Tisza-parti terület egy részét a jelenlegi Verseghy parkhoz csatolják, virágokat ültetnek, sétányokat alakítanak ki, és ezzel visszaállítják az 1930-as években meglévő állapotot, amikor a teljes terület angolkertként működött.

Szalay Ferenc, Szolnok fideszes polgármestere - aki eredeti szakmája szerint korábban testnevelő tanár és kosárlabda-szakedző volt - kijelentette: nem mondanak le arról a tervről, hogy a Dami helyén egyszer majd uszoda és termálfürdő működjön, ezért csak a terület egy részét parkosítják, a nagyobbik hányadot csupán füvesítik. Az itteni termálkutak is megmaradnak, bármikor újraindíthatók, így készen állnak arra, hogy állami támogatás, pályázat vagy magántőke segítségével feléleszszék a korábbi fejlesztési terveket. Lehet, hogy ez három-öt, de akár az is előfordulhat, hogy tíz-húsz év múlva történik meg - mondta a polgármester.

Addig viszont a régi uszoda Csipkerózsika-álmát alussza. Egyelőre fűszálak között.

Az uszoda értékesítését akarta megakadályozni egy szolnoki lakos, amikor tavaly közérdekű bejelentést tett a Legfőbb Ügyészségen, és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Ügyészségen. Leírta, hogy a város 1996-ban 35 évre szóló konceszsziós szerződést kötött a víz- és csatornaközművek üzemeltetésére, a Damjanich fürdő és uszoda működtetésére és fejlesztésére. A szerződéskötés óta eltelt időben a vállalkozó szedte a vagyon hasznát, ugyanakkor a szerződésben vállalt kötelezettségét elmulasztotta teljesíteni: ennek következménye, hogy 2007 júniusában - hivatalosan a vízforgató berendezés hiánya miatt - bezárták az uszodát. A bejelentő szerint a működtető azért nem hajtotta végre a fejlesztéseket, hogy Szolnok város egyik legértékesebb ingatlana a koncessziós szerződés lejárta előtt magánkezekbe kerüljön. Ez a beadványíró szerint a vagyon gondatlan kezelését jelenti. Balásné Busku Terézia, a megyei ügyészség szóvivője érdeklődésünkre elmondta: megvizsgálták a bejelentést, de nem találtak arra bizonyítékot, hogy a működtető megsértette volna a konceszsziós szerződésben foglaltakat, ezért ügyészségi eljárás nem indult az ügyben.

Nem jutott pénz az uszoda igazi fejlesztésére
Nem jutott pénz az uszoda igazi fejlesztésére
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.