A büntetőeljárások gyorsítása érdekében a kormány javaslatot tesz a "megállapodás" intézményének bevezetésére. A rendszer nagyban hasonlít az amerikaihoz: az ügyész a beismerő vallomás fejében javaslatot tesz a vádlottnak a büntetésre, aki mérlegelheti, hogy ez számára előnyös megoldás-e. A javaslat - egyelőre - a nyolc évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények elkövetőinek adna lehetőséget megállapodásra. Ennek keretében a vádlott beismerő vallomást tesz, részletesen leírja, hogy mikor, mit és hogyan tett, s milyen büntetést tartana méltányosnak. Az ügyész közli, hogy ő miként büntetné. Ez a megállapodástervezet kerül a bíró elé, aki - miután legalább kétszer megkérdezte a vádlottól, hogy szabad akaratából tett-e beismerő vallomást - tárgyalás és bizonyítási eljárás nélkül meghozza az ítéletét. A büntetés nem lehet kevesebb, mint a megállapodásban leírt legkisebb büntetési tétel, de nagyobb sem lehet annál, mint amiben a felek maximumként megegyeztek. Az egyezség révén a vádlottak valószínűleg enyhébb ítéletet kapnak, mintha teljes egészében lefolytatták volna a büntetőperüket. (A részletes beismerő vallomás a klasszikus eljárási rendben is enyhítő körülménynek számít.)

Jól jár az állam is, mert ezekben az esetekben nem kell a költséges nyomozást, bizonyítási eljárást finanszíroznia. A bűnözők pedig a most szokásosnál gyorsabban megkapják büntetésüket, még ha valamivel esetleg enyhébbet is, mint amennyit megérdemelnének. Az elképzelések szerint a büntetőeljárásban az ügyek korlátlan ura nem lesz az ügyészség. Jelenleg az ügyész szóban bármikor, és a törvényesség határai között lényegében bármire utasíthatja a nyomozó hatóságot. Az elmúlt években sokszor előfordult, hogy a rendőrség azt állította: az ügyész szóbeli utasítására tette, amit tett egy adott ügyben, amit azonban az ügyészség szinte azonnal cáfolt, így a jogkereső közönség soha nem tudta meg, melyik hatóságnak volt igaza. (Ez történt például a Princz, illetve a Kulcsár-ügyben is.) A kormány most azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy tegye egyértelművé, mire van joga az ügyészségnek, és mire nincs.

Jelenleg például csak egy legfőbb ügyészi állásfoglalás határozza meg a fokozott ügyészi felügyelet tartalmát. Erről a jövőben a büntetőeljárási törvény rendelkezik majd. És arról is, hogy az ügyész csak rendkívül indokolt esetben adhat szóbeli utasításokat a nyomozóknak. Minden, a nyomozást befolyásoló döntést rögzíteni kell az ügy aktájában, hogy bármikor visszakereshető legyen, ki, milyen döntést hozott.

A rendőröknek és a vámnyomozóknak a jövőben is végre kell hajtaniuk az ügyészi utasításokat, ám az ügyész nem tilthatja meg olyan nyomozati cselekmény végrehajtását, amely nem törvénysértő.

A kormány előterjesztése 15-ről 30 napra növelné a bíróság elé állítás határidejét. Ma egy - nyolc évnél nem súlyosabb büntetéssel fenyegetett - bűncselekmény elkövetőjét 15 napon belül az ügyész bíróság elé állíthat, ha az illetőt tetten érték, és minden bizonyíték rendelkezésre áll, vagy ha az elkövető beismerte tettét. Az ügyészek szerint azonban a 15 nap sok esetben kevésnek bizonyult ahhoz, hogy "gyorsított eljárásban" bíróság elé állítsák az elkövetőt, a kormány megduplázná a rendelkezésre álló időt. Továbbá változás lehet, hogy a jövőben nem három, hanem akár négy évig is előzetes letartóztatásban maradhatnak azok, akik 15 évnél súlyosabb szabadságvesztéssel fenyegetett törvénysértést követtek el, vagy bűnszervezet tagjai voltak. (Azért csak egy évvel javasolja a kormány megnövelni az előzetes letartóztatás maximális idejét, mert az Emberi Jogok Európai Bírósága eddig rendre elmarasztalta azokat az országokat, amelyek öt évig vagy annál hosszabb ideig tartottak fogva bűnelkövetőket jogerős bírói ítélet nélkül.)

Az öt évnél kisebb szabadságvesztéssel fenyegetett cselekmények elkövetői viszont a törvény módosítása után három helyett legfeljebb két évig maradhatnak előzetesben.

A vádalku más természetű jogintézmény, mint a tervezett megállapodás. A vádalkuban a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja esetén az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a nyomozást megszüntetheti, ha a bűncselekmény gyanúsítottja az ügy, illetőleg más büntetőügy bizonyításához hozzájárulva olyan mértékben együttműködik, hogy az ehhez fűződő nemzetbiztonsági vagy bűnüldözési érdek jelentősebb, mint az, amely az állam büntetőjogi igényének érvényesítéséhez fűződik.