Lesz Vegas?

Ha valaki nem tudná, hogyan lehet egyetlen ügybe belesűríteni az összes előítéletet, ami a szerencsejátékokat, az ingatlanspekulációt és az izraeli tőkebefektetéseket kíséri, az figyeljen Sukoróra, és jegyzeteljen szorgalmasan. De annak is érdemes a velencei-tavi történésekre koncentrálnia, aki szerint alapos a gyanú, hogy itt valami nagy disznóság készül.

Amit a tó északi partjára tervezett szórakoztatóipari beruházásról tudni lehet, az kevés, de így is több mint aggasztó. Európa talán legnagyobb szerencsejáték- és szabadidőcentrumát álmodja az utolsó, nagyjából természetes állapotban megmaradt partszakaszra egy izraeli hátterű befektetőcsoport. A jelenlegi tulajdonos a gyanú szerint nem teljesen értékarányos csere útján juthatott - a Nemzeti Vagyonkezelő közreműködésével - az ingatlanhoz, ez ügyben már nyomoznak. A terület természetvédelmi okok miatt alkalmatlan egy hasonló léptékű, évente ötmillió látogatóval számoló kaszinóváros befogadására, ennek ellenére az engedélyezés egyelőre zavartalanul halad. Sőt, a távozó Gyurcsány-kormány az utolsó ülésén kiemelt beruházássá nyilvánította a projektet, ami az ellenzők mozgásterét alaposan leszűkíti.

Az eddigiekből egyetlen következtetés vonható le: valaki nagyon szeretne sokat keresni a sukorói telek segítségével, és ezt a "legmagasabb körök" is támogatják. Hogy pontosan mi okból, az nem teljesen világos. Az pedig végképp érthetetlen, hogy miért országos érdek a lassan magára találó, új idegenforgalmi beruházásokat is vonzó, páratlan természeti értékű tó arculatát véglegesen "átalakítani" a gigakaszinóval. Az ügylet gyanús, és ezen az sem változtatna, ha a befektető pénze történetesen a Vatikánból érkezne. Helyi vélemények szerint a beruházó talán nem is akarja felépíteni a vigalmi negyedet. Valószínűleg beérné egy luxuslakóparkkal is, amire némi időhúzás után gyorsan megkapja majd a megkönnyebbült hatóságok engedélyét. De: lehetséges, hogy valaki egy ilyen egyszerű trükkel, kormányzati segédlettel olcsón megszerezheti és beépítheti a Velencei-tó talán legértékesebb ingatlanát?

A világ legnagyobb, Las Vegas-i kaszinókomplexuma nem véletlenül épült a sivatagba: ott nincs más természeti erőforrás, kénytelenek voltak a megélhetést a pénzsóvárságra alapozni. Igaz, az európai kaszinók többsége látványos természeti díszletek közé épült, de a játékosokat nem érdekli a környezet szépsége. A magyar Velence a jelek szerint nem akar sem lakóparkká, sem Las Vegasszá vagy Monacóvá válni. Ma délután békés demonstráció lesz a sukorói evezőspályán a beruházás ellen, a tiltakozók így kívánják a közvélemény tudtára adni, hogy nem kérnek a King's Cityből, és minden tőlük telhető módon megpróbálják megakadályozni annak felépítését. Az esélyek nem mellettük szólnak, de ettől még akár nyerhetnek is. Éppúgy, mint a kaszinóban.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.