Az állatok általában gondoskodnak az utódaikról. De az ember ennél egy fokkal már fejlettebb szintet képvisel. Így aztán évente hatmillió (naponta 18 ezer) gyerek hal éhen a világon. Átlagban.

Én azt látom, hogy Átlagban legrosszabb a helyzet. Oda semmiképpen se mennék. Biztos valahol Afrikában van. Ma már azonban nem kell Afrikába utazni az éhezésért, mert helyben is elérhető. Bemondta a rádió, hogy Magyarországon húszezer gyerek megy reggelente éhesen iskolába, óvodába, mert otthon semmit se kap enni. Csak azt eszi egész nap, amit az iskolában kap. Na, ezzel nem sokra megy. Ha húszezren jönnek éhesen suliba, akkor százezren mennek még éhesebben haza. Ezt hívják iskolai közéheztetésnek.

Jött egy új srác az osztályba, a Dani. Zsuzsa néni mellém ültette, hogy én törjem be. (Nagy betörőnek számítok, különösen az ablaküveget illetőleg.) Na, egyszer csak azt látom, hogy kizuhan a padból. Volt ijedtség. Később kiderült, hogy leesett a vércukra, azt kereste a padlón. Sose mondta, hogy otthonról hozza a vércukrát. Biztos azért, hogy ne kelljen megkínálni vele.

Danival elég sok a baj. Például állandóan korgatja a gyomrát, és ezzel zavarja az órát. Azt mondja, még szerencse, hogy a szeme kopogása nem hallatszik ki a fejéből, mert az csinálna csak igazán nagy ricsajt.

Nálunk otthon azért sokkal jobb a helyzet. Például változatos a koszt. Páros napon tészta van, páratlan napon krumpli. Az öcsém tésztás, a húgom krumplis. Én krumplistésztás vagyok. (Ebből a gyerekből alighanem lesz valami! - szokta mondani nagyapó, aki szintén gyerekkorában tanult meg rendesen éhezni. A kanalat meg a villát ma is úgy hívja, hogy éhcájg.) Hetente egyszer általában sovány hús is kerül az asztalra. De ilyenkor mindig rám szólnak, hogy nem illik az asztalra könyökölni.

A mi családunkban nagyon egészségesen táplálkozunk. Semmi szénhidrát, semmi zsír, rengeteg rost. (Mikor lesz kaja? - Hamarost.) Nagy hangsúlyt fektetünk a zöldségre. Még a parizert is zölden eszszük, ha nagyritkán sikerül szerezni valahonnan. A mi családunk így harcol a túltápláltság ellen. De szerintem most már harcolni kéne a túlkoplaltság ellen is.

Hallottam egy másik felmérésről is a rádióban. (A tévéktől el vagyunk tiltva ugyanis, mert az esti műsoruk nem gyerekeknek való. Túlságosan felizgatná őket lefekvés előtt. Az összes adón állandóan szemérmetlenül főznek meg esznek. Miért nem tiltakoznak emiatt a gyermekvédők?) A felmérés szerint hazánkban minden ötödik gyerek éhezik. Ebből is látszik, hogy milyen sok felmérés van nálunk a gyerekekről. Persze, mert mérni olcsóbb, mint etetni. Egy másik felmérés szerint viszont az élelmiszer 30 százalékát kidobjuk. Éhes gyerekek és kövér kukák országa vagyunk. És még csodálkoznak rajta, ha a gyerek néha megkukul.

Azt is mondta a rádió, hogy a veszprémi állatkertben új csimpánzházat avattak. Csorgó nyállal hallgattuk Danival, hogy van ott minden földi jó, medence és kifutó. A koszt se rossz, és pluszban ott van még, amit a látogatók bedobálnak. Csak az a baj, hogy üres a ház, nincs bele csimpánz. Mi szívesen elszegődnénk, bár hiányzik belőlünk a csimpánz-aszkézis. (A majom lába, az kéz is.) De sajnos tudjuk, hogy miközben a csimpánzoknak jó közönségük van, addig a gyerekek senkit se érdekelnek.

Bár azt halljuk, hogy sokat beszélnek a gyerekek sorsának javításáról. Ezt hívják dumanizmusnak. Van is egy 25 éves program a gyermekéhezés ellen. Ez azért olcsó, mert 25 év alatt nem az éhezés fog elmúlni, hanem a gyerekkor. És a felnőttéhezés már egy másik hatóságra tartozik.

Felnőttek! Tényleg csinálhatnátok már értünk valamit! Nincs sok idő hátra, három hét múlva gyereknap!