- A kormányszóvivői poszt a kommunikációs szakma egyik csúcsa. Marad a szakmában, csak kisebb hegyeket mászva, vagy új területre vált, ahol még vannak magas pontok?

- Egy válságkommunikációs tanácsadó cégbe társultam be, az első ügyfeleink már megvannak. Tizenöt éve vagyok a szakmában, több mint tíz évig voltam újságíró, négyet a kormányzati kommunikációban töltöttem el. Azt a szaktudást fogom értékesíteni a piacon, amit ez idő alatt felhalmoztam.

- Nincs tanácsadó-kommunikációs cégekből túltelítettség a piacon?

- Ez egy kifejezetten válságkommunikációra szakosodott cég. Külföldi felmérésekből is az derül ki, hogy bár a nemzetközi vállalatoknál elvárás egy válságterv megléte, mégis, amikor beüt a krach, a legtöbben nem tudják, hogy mit kellene tenniük. Az utóbbi években épp ezt tanultam meg: a legváratlanabb támadásokra válaszolni, naponta akár többre is, adott esetben percek alatt.

- A folyamatosan magas adrenalinszinthez hozzászokik a szervezet. Milyen a csend?

- Ami hiányzik, az a csapat. Azok az emberek, akikkel egy asztalnál ültünk, akikkel éjjel-nappal együtt voltunk. A miniszterelnök egyik legközelebbi munkatársaként dolgozni jóval többet jelentett egyszerű munkahelynél.

- Nem játszott el azzal a gondolattal, hogy a szóvivőből, aki a döntéseket "csak" kommunikálja, döntéshozó legyen?

- A választási siker után, 2006-ban végiggondoltam ezt, de nem volt bennem ilyen vágy. Már akkor sem a politikusi karrier vonzott, hanem Gyurcsány Ferenc progreszszív politikája és az, hogy az ő csapatában dolgozhattam. Akkor döntöttem el, hogy ha egyszer távozik, én sem maradok. Amikor az MSZP kongresszusára készülve szűk körben elmondta, hogy nincs tovább, már nem kellett gondolkodnom.

- Gyakorta megesett, hogy azt kellett mondania, amivel nem azonosult?

- Újságírók utólag is azt mondták, érezni lehetett, hogy hiszek abban, amit mondok. Ma is azt gondolom, hogy a kormány követett el sok hibát, de az alapkérdésekben mi álltunk a jó oldalon. Inkább egyes személyi döntéseket volt nehéz bejelenteni. Horváth Ágnes távozása például ilyen volt. Együtt ültünk Ágival a miniszterelnöki titkárságon. Amikor kijött a kormányfőtől, elköszöntünk egymástól, és adtam neki két puszit. Aztán kiléptem az ajtón, és bejelentettem, hogy távozik a kormányból.

- Az nem okozott problémát, hogy néhány nap alatt egymásnak teljesen ellentétes dolgok szószólójának kellett lenni? A korábban elkerülhetetlennek mondott reformoktól jutottunk el a "bársonyosakig".

- A népszavazás után nem Gyurcsány Ferenc víziója változott meg az országról vagy a progresszív politikáról, hanem a politikai helyzet. Ahhoz muszáj volt alkalmazkodni. A "bársonyos reformpolitikában" a jelző az egyeztetési technikára vonatkozott. Nem az történt, mint korábban, hogy a kormány valamit eldöntött, és azt erőből átnyomta, hanem kompromisszumokat próbált kötni azért, hogy többséget szerezzen az intézkedésekhez. Amikor a költségvetés megszavazása után egyértelművé vált, hogy az egypárti kormány többséget tud szerezni még a kemény intézkedésekhez is, Gyurcsány Ferenc sem habozott.

- Az is része volt a progreszszív baloldali politikának, hogy a miniszterelnök előállt az Út a munkához programmal, amit az egész szociális szakma rossznak, a kísérő megszólalásokat pedig rasszista elemekkel tarkítottnak tartott?

- A programot szakemberek bevonásával dolgozta ki a kormány, a céljai jók. Akinek az egészségi állapota nem teszi lehetővé, hogy dolgozzon, vagy olyan helyen lakik, ahol nem lehet munkát teremteni, az segélyt kap ezután is. De ha valaki tud dolgozni, és lenne is hol, akkor inkább állást és munkabért kapjon, ne segélyt. A program arról szól, hogy ösztönözze a helyi vállalkozókat és az önkormányzatokat a munkahelyteremtésre.

- De leginkább csak feketén alkalmazzák őket. A "baloldali szociális reform" után, ha valakit azon kapnak, hogy feketén dolgozik, kizárják a rendszerből.

- Mindenkinek az a jobb, hogy ha tud, legálisan dolgozzon. Bért kapjon, biztosítása legyen. A rendszert egyébként átalakítják, éppen azért, hogy méltányos legyen. De akit újra és újra feketemunkán kapnak, kiesik belőle. Az pedig az önkormányzaton múlik, hogy milyen közcélú foglalkoztatást szervez.

- Jó az, ha olyan polgármesterek kezébe kerülnek ilyen döntések, akik aláírták a monoki nyilatkozatot?

- Az önkormányzatokat az ott lakó polgárok választják meg. Ha a testületbe többségében rasszista politikusokat választanak be, arra nem jó válasz az, hogy megszüntetik az önkormányzatokat. A jó válasz az, ha elmennek szavazni a jóérzésű emberek, és azokra a jelöltekre szavaznak, akik a köz érdekében, nem pedig rasszista szempontok alapján döntenek. Az önkormányzatok eddig is elkölthették ugyanazt a pénzt segélyre meg közmunkára is. Az új rendszerben viszont abban érdekeltek, hogy munkahelyeket teremtsenek, mert úgy kevesebbet kell mellérakni saját forrásból.

- Önnek nincs olyan olvasata, hogy ez a program a segélyezettek megregulázásáról szólna?

- Nincs, mert a cél nem a spórolás volt, hanem, hogy okosabban költsék el az adófizetők pénzét. Magyarországon az egyik legsúlyosabb probléma, hogy az utóbbi tíz-tizenöt évben nem sikerült növelni a foglalkoztatottak számát, s így nagyon kevesek tartanak el nagyon sok embert. Ennek részben az is az oka, hogy a segélyezési rendszer nem ösztönöz munkavállalásra. Eközben jól látszik egy másik, nagyon veszélyes folyamat: a részben szegényellenes, részben cigányellenes feszültség kiéleződése. De ezt nem az Út a munkához program indította el. Ez még akkor is így van, ha a programot felhasználták azok is, akik egyébként sok esetben raszszista felhangokkal torzították el a lényegét.

- Az ön unokaöccse a Romaversitas vezetőjeként egy héttel a miskolci rendőrkapitány menesztése, majd visszahelyezése után azt mondta, a baloldalra már nem lehet számítani, a romák félnek, ő meg csalódott, mert az árpádsáv alatt minden politikai erő öszszegyűlt.

- Senki sem cigányozhat, főleg nem egy közszereplő, vagy aki közhivatalt lát el, például rendőr. Ha már itt tartunk, akkor az állampolgári jogok őre végképp nem tehet olyan kijelentéseket, amelyek a sztereotípiákat erősítik. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig mindenben egyet kellene értenem az unokaöcsémmel. Ő egy picit messzebbről, én közelebbről láttam a döntéshozatalt. Ha bármi jelét tapasztaltam volna annak, hogy a miniszterelnök rasszista nyomásnak enged, felálltam volna. Voltak ilyen felhangok a vitában, de ezeket Gyurcsány nagyon határozottan kezelte. Ültem olyan értekezleteken, ahol hajmeresztő kijelentések hangzottak el szocialista politikusok szájából. Számomra a kérdés az volt, hogy a döntések, amelyeket a miniszterelnök hozott, vállalhatóak-e vagy sem. És vállalhatóak voltak.

- A miskolci kapitány visszahelyezésekor mégis engedett a nyomásnak.

- Gyurcsány Ferenc mindig határozottan kiállt amellett, hogy az államigazgatásban nincs helye rasszista érvelésnek. Az országos rendőrfőkapitány egy vizsgálat alapján hozott egy döntést, amit a miniszterelnök elfogadott.

- Mikor kezdte érezni, hogy nem megy tovább?

- Valamikor tavaly ősszel, amikor Gyurcsány olyan dolgokat ért el, amilyeneket korábban magyar politikus soha. Az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap évtizedeken át működött valahogyan, aztán jön egy magyar politikus, és elmondta nekik, hogy változtatniuk kellene. És ezt végre is hajtották! Az, hogy ezt egy közép-európai politikus elérte, egyfajta csoda. De itthon ezért nem elismerést kapott, hanem kiátkozták miattuk. Azt vettük észre, hogy bármit csinál, nem fogadják el. Amikor azt láttam, hogy ha a vízen jár, akkor azt kérdezik tőle, hogy miért nem tud úszni, éreztem, hogy itt a vége.

"Ami hiányzik, az a csapat"