Vizsgálhatja a parlament a parkolást

Nincs akadálya annak, hogy a parkolási társulások tevékenységét parlamenti vizsgálóbizottság vegye górcső alá - mondta ki kedden nyilvánosságra hozott határozatában az Alkotmánybíróság.

Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága az MDF kezdeményezése kapcsán alkotmányértelmezést kért, mert olyan cégről volt szó, amelyet több fővárosi önkormányzat alapított. Emiatt kérdésesnek tartották, hogy az autonóm helyhatóságok feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben a parlamentnek van-e hatásköre. Az AB szerint az Országgyűlés egyetlen más hatalmi ág jogosítványait sem vonhatja el, ugyanakkor a hatalommegosztás elvéből az is következik, hogy nincs korlátozhatatlan hatalom. Vagyis: az, hogy a parlament minden közérdekű kérdés vizsgálatára bizottságot állíthat fel, épp a hatalommegosztás fontos garanciális eleme.

Az önkormányzati autonómiát az alkotmány elsősorban a kormánnyal és az államigazgatás rendszerével szemben védi, ami azt jelenti, hogy a végrehajtó hatalom a helyi közügyekbe nem avatkozhat be. Más azonban a parlament helyzete - szögezte le az AB -, hiszen a törvényhozás széles körű jogosítványokkal rendelkezik a helyhatóságok működési feltételeinek meghatározása terén.

A vizsgálóbizottság felállításának tehát nincs alkotmányos akadálya. Az AB felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy egy parlamenti vizsgálat során sem hozhatnak a helyhatóságokra kötelező döntéseket - kivéve az önkormányzati alapjogokat nem korlátozó törvényalkotást.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.